Vágólapra másolva!
Negyedik lett a tizenötös bokszból induló Overdose a Royal Ascot keddi futamán. A magyar ló végig versenyben volt a világelittel, a véghajrá előtt még vezetett is, végül rendkívül szoros versenyben maradt le a dobogóról.

Overdose futama előtt divatbemutatót láthatott a közönség, a tévében sötét háttér előtt mutatták be kollekciókat a modellek, a helyszínen nagyjából ugyanez történt világos háttér előtt.

Kisvártatva kiballagtak a lovak, Overdose nyolcas rajtszámmal, idei állandó zsokéjával, Andreas Suboriccsal a nyeregben. Összesen 19-en vágtak neki a távnak, a favorit Kingsgate Native volt, ötös számmal, 6:1-es oddsszal (a magyar lóra 12:1-hez lehetett tenni).

Overdose remekül startolt, féltáv felé az ötödik-hatodik volt, a hajrá előtt nagyot sprintelt a rettegett ascoti emelkedőn, rövid ideig vezetett is, majd a második helyen száguldott, az utolsó száz méteren azonban roppant kemény, szoros versenyben negyedik lett.

A King's Stand-futam végeredménye:
1. Prohibit (J. Crowley) 7:1
2. Star Witness (S. Arnold) 6:1 (favorit)
3. Sweet Sanette (J. Spencer) 16:1
4. Overdose (A. Suborics) 12:1

A savós patairha-gyulladásból felépült jószág erős hajrája nagy meglepetés, sok ló ugyanis egy ilyen súlyos betegségből egyáltalán nem képes már visszatérni. Overdose futását a BBC élő kommentárja is bátornak minősítette, megjegyezve, hogy folyamatosan az élbolyban nyomult a magyar ló.

A betegségből felépülve - tizennégy veretlen futást követően - Overdose kikapott Baden-Badenben még tavaly, idén áprilisban a Hoppegartenben versenyzett először, ahol pályacsúccsal nyert, míg májusban hetedik lett a Temple Stakesen, a Haydock Parkban.

A Pénzcentrum.hu úgy tudja, Overdose tulajdonosának, Mikóczy Zoltánnak kölcsönt kellett felvennie, hogy finanszírozni tudja a híres ló és 22 társa versenyeztetésének költségeit. "Az ügylet másodlagos biztosítékaként szolgált, hogy a hitelező jelzálogot jegyeztethetett be" - mondta a lapnak Mikóczy, hozzátéve: június elején kamatostól rendezi a tartozását, és akkor lekerülhet a jelzálog a társaságokról. Becslések szerint Overdose eszmei értéke 1,5 milliárd forint.

Távolról startol a magyar ló - előzmények

A pálya bal oldali, azaz a közönséghez közelebbi széléről kezdődik a számozás, azaz a magyar ló a távolabbi széléhez közel fog elstartolni. A két rövidtávú ascoti nagyversenyben többször is húsz vagy annál több ló futott, ilyenkor mindig két részre szakadt a mezőny, a fele a pálya bal szélén, a másik a jobb szélén szinte külön versenyt futott.

Az elmúlt években azonban a King's Stand Stakesben a jelenleginél jóval kevesebb induló többnyire a pálya bal oldali korlátja mellé húzott. A Pannoniaoverdose.hu szerint ugyan nem lehet előre tudni, most hogyan fog alakulni a futás, de ha utóbbi forgatókönyv valósul meg, az azt jelenti, hogy Overdose-nak akár jó pár méterrel többet kell futnia, mire balra húz, mint az alacsonyabb számú startbokszból, a pálya bal széléről induló lovaknak, itt pedig őrületes iramban kezd mindenki, és pár métert is nehéz behozni. Ha viszont kihúz a jobb szélére, akkor az is előfordulhat, hogy szinte egyedül fog futni.

A közvetlenül Overdose mellől rajtoló lovak közül Monsieur Chevalier nem számít jó kezdőnek, legutóbbi versenyein mindig hátrányból indult, Prohibit szintén nem a startjaival szokott az élbolyba kerülni. Ugyancsak a jobb szélről indul a legnagyobb esélyes, az ausztrál Star Witness (a tizennyolcasból), de ő is inkább a végén szokott nagy sebességgel zárkózni.

A múlt héten egyébként javultak Overdose esélyei, a szerdai törléseket követően változtak a fogadóirodák által korábban kínált oddsok, Overdose feljött a negyedik-hetedik helyre. Ez az előrelépés viszont elsősorban annak tudható be, hogy három olyan lovat is töröltek azóta a mezőnyből, amely korábban még előtte volt ebben a sorban.

Overdose, a hatéves angol telivér első tizenkét versenyét megnyerte, majd súlyos, pályafutását veszélyeztető sérülést szenvedett 2009-ben. Miután felépült a savós patairha-gyulladásból, 2010 augusztusában - tizennégy veretlen futást követően - kikapott Baden-Badenben. Azóta április 17-én, a németországi Hoppegartenben versenyzett először, ahol ismét régi önmagát mutatta: meggyőző stílusban futva, új pályacsúccsal nyert. A magyar ló legutóbb május 21-én versenyzett, és hetedik lett a Temple Stakesen, a Haydock Parkban.

Mikóczy Zoltán többségi tulajdonos a múlt héten jelentette be, hogy megint Andreas Suborics lesz majd Overdose lovasa, aki mindkét idei versenyen - Berlinben és a Haydock Parkban - vitte, és akivel legnagyobb sikereit aratta 2008-ban Hamburgban, Baden-Badenben, Párizsban és Rómában.