Vágólapra másolva!
Több focimeccset is elhalasztottak Angliában a Londonból indult, de több más városra átterjedő zavargások miatt. A fővárosi rendőrség egy vezetője rendkívül aggasztónak tartja, hogy egy évvel az olimpia előtt gyújtogatnak és fosztogatnak a városban, a Guardian szerint a szervezők attól tartanak, hogy a történtek elriasztják a szurkolókat a játékoktól. Az olimpia biztonsági terveit felülviszgálják, a Magyar Olimpiai Bizottság Londonban tartózkodó főtitkára ugyanakkor semmit nem érzékel a zavargásokból, és biztos abban, hogy jövőre London lesz a legbiztonságosabb hely a világon.

Szerda este London egyik legbiztonságosabb helye egy futballstadion volt: a Wembley-ben még zárt kapuk mögött sem rendezték meg a Hollandia elleni barátságos mérkőzést. Bár az angol szövetség rövid ideig gondolkodott az ötleten, végül odáig sem jutottak, hogy megkérdezzék a hollandokat. "Aki játszott már zárt kapus meccset, jól tudja, milyen sivár és semmitmondó az ilyesmi. A hollandoknak nem is szóltunk erről, csak rengeteg felesleges intéznivalójuk lett volna szponzorokkal, a közvetítéssel és a játékosok klubjaival" - magyarázta az FA szóvivője a Daily Mailnek.

A Guardian című újság szerint a válogatott meccs elnapolása rossz előjel egy évvel az olimpia előtt, a rendőrség vezető tisztje, Richard Sumray pedig bizonytalanul felelt arra a kérdésre, hogy a zavargások befolyásolhatják-e a világ legnagyobb sportrendezvényét: "Rendkívül aggasztó a helyzet. A randalírozó fiatalok erkölcsi értékrendje erősen labilis."

Sokakat máris elriaszthattak a játékoktól

Noha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jelezte, tökéletesen bízik a játékok biztonságos megrendezésében, egyértelművé tette, hogy mindezért a brit kormány és a londoni rendőrség felel: "A NOB számára az olimpia biztonsága a legfontosabb, amit viszont a helyi hatóságoknak kell biztosítaniuk, mert ismerik a megfelelő és arányos intézkedéseket."

A Guardian szerint az angol szervezők tisztában vannak azzal, hogy London imázsa máris sérült, és ez számos látogatót elriaszthat a játékoktól. "Az elmúlt napok gyújtogatásai, különösen a londoniak a lehető legrosszabbat tették Britannia megítélésének" - jelentette ki Mary Rance, a Turisztikai Szakszövetség vezérigazgatója, de nem mindenki osztja az aggodalmát. "Az olimpia túlnyomó részt helyi esemény. A brit emberek nem maradnak majd otthon Stratfordban, mert egy évvel korábban kirakatok törtek be Hackney-ben" - mondta Tom Jenkins, az Európai Utazásszervezők Szövetsége ügyvezető igazgatója.

Keményebben fogalmazott Hugh Robertson sportminiszter a BBC-nek: "Az elmúlt éjszakák történései megbocsáthatatlanok. Ha az emberek boltokat fosztogatnak, az szimplán a legközönségesebb bűnözés." Robertson ezzel együtt kijelentette: nagyon téved, aki az olimpia biztonságáért aggódik. A sportminiszter szerint nem merült fel új típusú biztonsági veszély, a bajokat a közösségi hálózatok üzenetei okozzák.

Olimpiai próbaversenyek már a héten

A már meglévő biztonsági terveket ennek ellenére felülvizsgáltatja Chris Allison, az olimpia biztonságáért felelős koordinátor: "A terveink hírszerzés alapúak, felkészültünk a tömeges zavargásokra is. Nyilván az elmúlt napok megdöbbentő fejleményei miatt felülvizsgáljuk a terveinket, de egyelőre túl korai lenne megmondani, hogy lesz-e alapvető változás."

A zavargások inkább London imázsának árthatnak
Forrás: AFP

Hamarosan erre is választ kaphat Allison, a héten ugyanis több olimpiai tesztversenyt is rendeznek. Kedden Londonban megtartottak egy stradröplabda-tornát, ám az időpontját előbbre hozták, hogy még világosban befejeződjön. Az olimpiai parkban tollaslabda meccsek vannak a héten, szombaton a Hyde Parkban rendeznek hosszútávúszó versenyt, vasárnapra pedig egy London utcáit átszelő országúti kerékpáros versenyt iktattak be.

A Brit Olimpiai bizottság kommunikációs igazgatója, Darryl Seibel összefogást sürgetett: "Mi rendezzük az olimpiai és a paralimpiai játékokat, melyik város csinálhatná ezt meg Londonnál jobban? Most van okunk összefogni, ez az egyetlen város, amely háromszor is olimpiát rendezhet. A zavargásokról Seibel átfogó véleményt fogalmazott meg: "Ez nem London, ez a világ, ahol ma élünk."

David Cameron brit miniszterelnök a parlament csütörtöki rendkívüli ülésén azt mondta: Nem csak sikeres lesz, de biztonságosan lesz sikeres az olimpia.

"London lesz a legbiztonságosabb hely a Földön"

A Magyar Olimpiai Bizottság részéről Molnár Zoltán főtitkár és Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató jelenleg is Londonban tartózkodik a csapatvezetők értekezletén, melyen az összes résztvevő ország képviselői jelen vannak. Az értekezlet keddtől péntekig tart, a küldöttek megnézik a helyszíneket, megtárgyalják az esetleges észrevételeiket. A magyar csapat végleges szállását éppen szerdán foglalták le.

A rendbontások nem érintették az olimpiai helyszíneket
Forrás: AFP

"Semmit nem érzékelünk a zavargásokból, a NOB-nál még csak nem is beszélnek róla. Ha nem néznénk tévét, és nem olvasnánk híreket az interneten, nem is tudnánk róla, hogy a város egy részén komoly probléma van" - mondta az [origo]-nak Molnár. "Bejártunk sok helyszínt, létesítményt, de azt tapasztaltuk, a város éli a megszokott életét. Az olimpia felelősségét nem csak a város és az ország érzi, egész Európa keményen dolgozik majd, a komoly biztonság megteremtéséhez ugyanis nemzetközi összefogás kell. Én már két olimpián jártam csapatvezetőként, számomra egyértelmű, hogy az olimpia alatt London lesz a legbiztonságosabb hely a Földön. Most sem léptettek életbe semmilyen különleges intézkedést, még a repülőtéren is minden a szokásos rutin szerint zajlott."

Török Olivér, a MOB sajtósa szerint az igazi próbát április végén állta ki London: "Az igazi nagy megmérettetés Vilmos herceg és Kate Middleton esküvője volt, amelyen többmillió ember vett részt, biztonsági szempontból inkább azt lehetne összehasonlítani egy olimpiai megnyitóval, ahol szintén óriási a tömeg."

Ferdinand üzenete

Hat éve hasonló rendbontások forgatták fel Franciaországot, akkor Párizs egyik külvárosában lőttek le a rendőrök egy helyi fiatalt, akinek a társai gyújtogatni kezdtek, majd az erőszakhullám átterjedt többek között Lille-re, Strasbourgra, Lyonra, Toulouse-ra és Marseille-re.

A zavargások 2005. október 27-től november 16-ig tartottak, Jacques Chirac köztársasági elnök rendkívüli állapotot hirdetett ki, az akkori belügyminiszter, Nicolas Sarkozy kemény fellépését Lilian Thuram is támadta. A 98-as világbajnok francia válogatott fekete játékosa a diszkriminációt és a munkanélküliséget okolta a zűrzavarért.

Thuramhoz hasonlóan felemelte a szavát Rio Ferdinand is. A Manchester United védője Dél-Londonban nőtt fel, ahol nem ritkák az utcai bandák, ő azonban kevésbé volt elnéző a zavargókkal szemben. "Nem tudom megmondani a fiataloknak, hogy mit csináljanak pontosan, de tévéket lopni, felgyújtani ártatlan emberek házait és szétverni a boltokat egyáltalán nem old meg semmit" - írta Ferdinand egy Twitter-üzenetben.

Csúszhat a Premier League rajtja

Ferdinandék szerdai, Hollandia elleni barátságos meccse elmaradt, ahogy a Ghána-Nigéria találkozó is, amelyet a Londontól harminc kilométerre található Watfordban rendeztek volna. Ezen kívül négy Ligakupa-meccs (a Charlton, a West Ham United, a Crystal Palace és a Bristol City pályáján) elhalasztásáról is döntött az FA.

A Premier League-ben egyedül a Tottenham-Everton találkozót halasztották el, miután a rendbontás éppen a hazai csapat városrészéből indult Londonban. "A Premier League szorosan együttműködött a hatóságokkal és a londoni klubokkal az elmúlt napokban annak érdekében, hogy a meccseket a drukkerek számára biztonságos körülmények között lehessen megrendezni" - adta ki közleményében a liga.

A Millwall-drukkerek elűzték területükről a rendbontókat



Tim Cahill, az Everton ausztrál játékosa korábban az első forduló teljes elhalasztása mellett érvelt, mondván, ha emiatt be kell majd vállalni plusz egy hetet a szezon végén, az nem jelent problémát.

A Forma-1-et irányító Bernie Ecclestone, aki egyben a Queens Park Rangers tulajdonosa is, ellenben kijelentette: "Bármerre utazom a világban, a Premier League-et mindenhol nézik. Én is mindig megnézem a Manchester Unitedet, bárhol is legyek. A meccsek elhalasztása szörnyű üzenet Angliának, és hamarosan olimpiát rendezünk. Képzeljék el, milyen borzalmas lenne, ha ugyanez a játékok kezdetén törne ki."

Tottenhamből indult a balhé
Forrás: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

16 ezer rendőr London utcáin

Az angliai zavargások szombat este törtek ki a londoni Tottenhamben azután, hogy a rendőrség mellkason lőtte a 29 éves Mark Duggant, aki a városrészben élt egy lakótelepen. Az ő emlékére szerveztek békés tüntetést, de résztvevők száma egyre nőtt, és a megmozdulás rendbontássá alakult, az emberek összecsaptak a rohamrendőrökkel. Kedden London utcáin már csaknem 16 ezer rendőr próbálta megakadályozni a további rendbontásokat. Kedd éjjelig több mint félezer embert letartóztattak, közülük hármat gyilkossági kísérlet gyanújával. David Cameron brit kormányfő megszakította nyári szabadságát, a parlament pedig rendkívüli ülést hívott össze csütörtökre.

Londonban szerdára virradóra nem történt rendbontás, ám a zavargások átterjedtek más városokra. Manchesterben több tucat üzletet kifosztott, egy áruházat pedig felgyújtott kétszáz, maszkot viselő rendbontó kedd éjjel, gyújtogattak Londonban, Nottinghamban és Liverpoolban is, Birminghamben pedig hárman meghaltak a rendbontásokban.