Vágólapra másolva!

Doppingkutatás folyt az NSZK-sportolóknál egy tanulmány szerint

Az adófizetők pénzéből intenzív doppingkutatás folyt az egykori Nyugat-Németországban - írja egy tanulmány.

Egy kedden ismertté vált tanulmány szerint az egykori NSZK-ban a hetvenes és a nyolcvanas években a lehetséges doppingszerekkel folytatott kutatások azt a célt szolgálták, hogy a nyugatnémet sportolók lépést tarthassanak ellenfeleikkel a keleti tömb országaiból, mindenekelőtt az egykori NDK-ból.

"A győzelem érdekében az akkori nyugatnémet hatóságok mindent megtettek" - fogalmaztak a tanulmány készítői. A kísérletezés, illetve a rendszeres doppingfogyasztás terén egyedül a nők és a kiskorúak jelentettek tabut. Az állam a pénzt nem sajnálta, és a kutatók számára szinte mindent biztosított.

A tanulmányt készítő kutatócsoport vezetője, Giselher Spitzer, a berlini Humboldt Egyetem professzora a tanulmányt ismertetve elmondta: dokumentumokkal tudják bizonyítani, hogy a tiltott készítményekkel kapcsolatos kutatási stratégiai tervezésben az akkori szövetségi belügyminisztérium képviselői is részt vettek. A kutatások különböző teljesítményfokozó szerekkel, a többi között anabolikus szteroidokkal és tesztoszteronnal folytak.

Spitzer professzor a legmegdöbbentőbbnek azt nevezte: a dokumentumok tanulmányozása, valamint a tanúkkal folytatott beszélgetések nyomán egyértelművé vált, hogy az illetékesek annak idején a legteljesebb mértékben tisztában voltak az anabolikus szteroidok egészségkárosító hatásaival. A professzor minden kétséget kizáróan doppingkutatásról beszélt, ami ellentétes volt mindenfajta, a kutatásokkal szemben támasztott etikai követelménnyel. "Az egyedüli cél a sportolók teljesítményének fokozása volt" - fogalmazott a tanulmányt készítő csoport vezetője, utalva arra is: az illetékes orvosok annak idején a rendelkezésükre álló adatokat meghamisították, és hamis információkat küldtek tovább.

Az akkori doppingkutatások 1976-ban érték el egyik tetőpontjukat. A rendelkezésre álló dokumentumok ugyanis arról tanúskodtak, hogy egyedül ebben az évben nyugatnémet úszóknak, atlétáknak és kerékpárosoknak összesen több mint 1200 injekciót adtak be. Értesülések szerint a nyugatnémet doppingpraktikák egészen a nyolcvanas évek végéig, a német egyesülésig folytak.