Vágólapra másolva!
Borkai Zsolt 140 fős magyar csapatlétszámot tart elérhetőnek a 2012-es londoni ötkarikás játékokon, ahol tíz érem, közte három arany megszerzése a kitűzött cél - a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke ezt az országgyűlés sport- és turizmus bizottságának szerdai ülésén mondta el, melyen az ötkarikás felkészülés állása volt az egyik napirendi pont.

Az elnök az olimpiai felkészüléssel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy eddig 10 sportágban 79 magyar versenyző szerzett londoni kvótát, majd hozzátette, ha minden a legkedvezőbben alakulna, még további 100 sportoló kvalifikálhatná magát. "Ezt természetesen nem várjuk el a versenyzőinktől, de a 140 fős csapatlétszámot elérhetőnek tartjuk. Bár a sportolói létszám csökkent idehaza, a magyar kluboknál folyó magas színvonalú szakmai munka garantálhatja a jó szereplést" - fogalmazott Borkai, majd hozzátette, hogy Londonban a pekingi eredmény megismétlése, vagyis 10 érem, közte 3 arany megszerzése, a nemzetek rangsorában pedig a 20. hely elérése a cél.

Borkai arról is beszélt: a MOB a magyar sportolók tiszta versenyzését is kiemelten fontosnak tartja, ezért idén több mint 900 doppingvizsgálatot tartottak a kerettagoknál, s jövőre minden kiutazó versenyzőt legalább háromszor fognak még ellenőrizni, ugyanakkor elismerte, hogy a doppingmentességet 100 százalékig még így sem lehet garantálni.

A doppingkérdésről Szilágyi György jobbikos képviselő kérdésére válaszolva a MOB elnöke elmondta: elküldte levelét Pars Krisztián érdekében a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz, de erre válasz még nem érkezett. "Azt kértem a NOB-tól, vizsgálják felül a fehérorosz kalapácsvetőktől Pekingben levett mintát, hogy azok nem tartalmaznak-e olyan anyagokat, amelyek jelenléte doppingvétségnek minősül." Ugyanakkor kiemelte, hogy a fehérorosz kalapácsvetők doppingügyének jogi folyamatában a MOB nem vett részt, mert nincs rá jogosultsága.

Borkai szerint, mivel a sport- és turizmus bizottság több olyan módosító indítványt is benyújt a 2012-es költségvetéshez, amelyek valamilyen formában növelhetik a MOB, illetve az olimpiai felkészülés támogatását, ezért minden akadály elhárult a sportolók nyugodt felkészülése elől.

Úgy véli, már rendezett azoknak a sportolóknak a sportegészségügyi ellátása, akiknek még esélyük van az olimpiai szereplés kiharcolására. Az elnök hozzátette: ehhez már csak egy okmány, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) egészségügyi államtitkársága, valamint a sportolóknak kiemelt ellátást biztosító klinikák és kórházak közötti megállapodás aláírására van szükség, amelyre várhatóan csütörtökön kerül sor.

Soós Ágnes, az Országos Sportegészségügyi Intézet főigazgatója (OSEI) az élsportolók kiemelt ellátásával kapcsolatos sportegészségügyi feladatok megvalósításáról tartott beszámolót. Elmondta, hogy idén eddig 4500 sportolót láttak el az olimpiai rendelőben, kitűnő a kapcsolatuk a MOB-bal, s hamarosan elindítják a 06-80-LON-DON számon hívható központot is. Ezen a számon az olimpiai kerettagok ingyenesen kapnak tanácsot, hogy sérülésükkel, betegségükkel hová kell fordulniuk a leggyorsabb ellátás érdekében. A főigazgató ugyanakkor elismerte, hogy a magas színvonalú sportegészségügyi ellátás két legfőbb akadálya az OSEI-nél a nem elég korszerű informatikai, valamint infrastrukturális háttér. "Tíz-tizenkét év a hátrányunk" - hangsúlyozta Soós Ágnes.

Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke arról beszélt, hogy sokkal kedvezőbb körülmények között tudnak készülni Londonra, mint négy évvel ezelőtt Pekingre, ám a paralimpikonok megfelelő sportegészségügyi és a sporttudományos hátterének megteremtése terén még bőven van teendő, figyelembe véve a hatalmas fejlődést, például azt, hogy az 50 méteres gyorsúszásban 10 év alatt kilenc másodpercet javult a világcsúcs. Hozzátette: Londonban szeretnék túlszárnyalni a pekingi eredményüket, s az akkori öttel szemben most hét érem megszerzését tűzték ki célul. A problémák kapcsán viszont megemlítette, hogy a paralimpiára készülő magyar versenyzők között vannak alultápláltak, akad például olyan, aki naponta mindössze három szál virslit és két zsömlét eszik. Kérte a bizottságot, hogy a kiemelkedően magas olimpiai jutalmazás helyett inkább a versenyzők felkészülésének komolyabb mértékű támogatására irányítsák a forrásokat.

A bizottság megvitatta az új sporttörvény tervezetét, amelyet 12 igen és 5 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak találtak a képviselők. Bánki Erik, a bizottság fideszes elnöke - a törvénytervezet egyik beterjesztője - szerint olyan sportirányítási rendszerre kívánnak ezzel áttérni, amely Francia-, Német- és Olaszországban már működik. "Az új sporttörvénnyel a sportirányítás társadalmasításának alapkövét tesszük le, s a finanszírozást igyekszünk egyszerűbbé, átláthatóbbá tenni" - hangsúlyozta.

Az ellenzéki képviselők elsősorban amiatt támadták a törvénytervezetet, hogy túlságosan centralizált és túl sok jogosultságot ad a Magyar Olimpiai Bizottságnak.

Bánki szerint az új sporttörvény általános vitájára jövő hétfőn este kerülhet sor a Parlamentben, a jogszabály várhatóan január elején fog életbe lépni.