Vágólapra másolva!
Az olasz Frankie Dettori ül vasárnap Overdose nyergében a római Premio Carlo e Francesco Aloisi elnevezésű Group III-as futamon. A világklasszis zsoké már életében szobrot kapott.

A pannoniaoverdose.hu beszámolója szerint az olasz sztárlovas azonnal igent mondott Mikóczy Zoltánnak, a versenyló társtulajdonosának a felkérésére, s családi vakációját rövidíti le a vasárnapi verseny miatt.

Dettori a legtöbb szakértő és szakíró szerint jelenleg a világ legjobbja, idén októberben aratta ötszázadik Group-verseny győzelmét, ami tekintve, hogy főként Angliában és Franciaországban lovagol, szinte utolérhetetlen teljesítmény.

Az olasz zsoké már életében szobrot kapott az ascoti pályán, ahol 1996-ban győzött egy versenynap mind a hét futamán. 2007 júniusában pedig két egymást követő napon nyerte az angol és francia derbyket.

Dettori jelenleg a világ legtehetősebb futtatója, Dubai uralkodója, Maktoum sejk istállójának első számú lovasa.

Overdose legutóbb a Royal Ascoton versenyzett még júniusban, s kiváló futással a negyedik helyen ért célba.

A tavaly augusztusig veretlen, sorozatban 14 futamot megnyerő ló savós patairha-gyulladást kapott 2009-ben, mellyel veszélybe került karrierje, ám 2010-ben vissza tudott térni.