Vágólapra másolva!
Egy adminisztrációs hiba miatt a londoni olimpia szervezői a lehetségesnél 10 ezer darabbal több jegyet adtak el a szinkronúszó-versenyekre, a károsultak azonban nem járnak rosszul, belépőjükkel ugyanis szerencsés esetben a férfi 100 méteres síkfutás döntőjét tekinthetik majd meg a helyszínen.

A szervezőbizottság (LOCOG) szerdán hozta nyilvánosságra tévedését, mely emberi mulasztás miatt következett be tavaly, az online jegyértékesítés második szakaszában.

A LOCOG már decemberben értesítette a többezer jegytulajdonost a tévedésről és valamennyiüket arra kérte, hogy válasszanak másik sporteseményt, amit megnéznének.

Noha a játékok legnagyobb érdeklődéssel várt eseményeire, így például a 100-as fináléra, vagy az úszó döntőkre már a belépők árusításának első körében elfogytak a jegyek, a szervezők minden ilyen eseményre visszatartottak több száz darabot az idén májusban induló utolsó eladási szakaszra.

A LOCOG egyik szóvivője elmondta, hogy a telefonon, vagy e-mailen megkeresettek megértőek voltak, s örültek annak, hogy ha más eseményen is, de ott lehetnek az olimpián.