A történelem leghosszabb ideig tartó szabadesésére készülődik az osztrák Felix Baumgartner, aki a tervek szerint több mint 36 ezer méteres magasságból veti majd le magát Új-Mexikó felett.
SporthírcentrumAz elmúlt 24 óra sporthírei egy helyen.
A salzburgi ugró ezzel a mutatvánnyal összesen négy csúcsot is megdönthet, hőlégballonnal ugyanis ilyen magasra ember még nem repült fel. Ezenfelül a legmagasabbról végrehajtott ugrás mellett ő lehet az első ember, aki szabadesés során átlépi a hangsebességet, illetve a leghosszabb ideig tartó földet érés is az ő nevéhez fűződhet. Az előzetes számítások szerint a zuhanás nagyjából 5 perc 30 másodpercig tart majd.
Az ugrás pontos dátuma egyelőre nem ismert, a helyszín a megfelelő időjárási körülmények, a kísérlethez szükséges létesítmények, illetve a csekély népsűrűség miatt várhatóan Új-Mexikó lesz.

Baumgartner egyszerre négy rekordot is megdönthet Új-Mexikóban
A szabadesés rekordját 1960 óta Joe Kittinger tartja, ő valamivel több mint 31 ezer méter magasból ugrott le.
Felix Baumgartner korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy gépi segítség nélkül repült át a La Manche-csatornán. Az egykori autószerelő egy 1,8 m fesztávolságú, szénszál alapú szárnyat erősített a hátára, amellyel 14 perc alatt tette meg a Dover és Cap Blanc-Nez közötti 35 km-es távolságot.
Baumgartner másik nevezetes akcióját Dél-Amerika legmagasabb felhőkarcolóján hajtotta végre 2006-ban, amikor a 225 méter magas Torre Mayorról hajtott végre bázisugrást.
A Föld legmagasabb pontjáról végrehajtott ugrás (Petronas-tornyok, Kuala Lumpur), illetve a sport történetének legalacsonyabb bázisugrása (Rio de Janeiro, Krisztus-szobor) is az ő nevéhez fűződik.
Így készül a 36 km-es ugrásra
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Az olimpia előtt nem árt egy erődemonstráció - bekezdtek az úszóink az Eb-n
A célként kitűzött tíz éremből már az első napon begyűjtött hármat a debreceni Eb-n a magyar úszóválogatott. Cseh László jobb formában érzi a csapatot és magát, mint két ...
Antifocival nyert volna BL-t a Chelsea?
A szurkolói fórumokat böngészve sok helyen lehetett azzal a véleménnyel szembesülni, hogy a Chelsea antifocival nyerte a Bajnokok Ligáját. Pedig csak arról van szó, hogy ...
Robben, a lúzer
Másfél hónapon belül a második sorsdöntő tizenegyesét hagyta ki a Bayern München holland szélsője, Arjen Robben, aki a BL-döntő előtt a Borussia Dortmund elleni rangadón ...
100 BL-meccs és 700 millió font - így csinált Abramovics BL-győztest a Chelsea-ből
A müncheni BL-győzelem nemcsak Didier Drogba vagy Frank Lampard számára volt hatalmas elégtétel, hanem a klub tulajdonosának, Roman Abramovicsnak is, aki szintén magasba ...
Három fontos kérdés maradt nyitva az NB I-ben - eredmények, tabella, góllövőlista
Mindössze egy forduló van hátra a labdarúgó NB I-ből, az már korábban eldőlt, hogy a Debrecen a bajnok, és hogy a Vasas, valamint a Zalaegerszeg búcsúzik, de több fontos ...
Schweinsteiger összeomlott, Drogba a legboldogabb BL-győztes
A Bayern München ugyanolyan drámai vereséget szenvedett a BL-döntőben, mint 13 éve, amikor a Manchester United a 90. perc után fordított ellene. A német drukkerek ...
Elpusztíthatatlan volt a Chelsea, büntetőkkel nyerte a BL-t
A Chelsea háromszor is vert helyzetben volt, mégis megnyerte a Bajnokok Ligája maratoni döntőjét a hazai pályán játszó Bayern München ellen. A németek végigtámadták a ...
Gálával és bajnoki címmel búcsúzott a Veszprém Mocsai Lajostól
Az MKB Veszprém nyerte a férfikézilabda-bajnokságot, miután a finálé harmadik, mindent eldöntő meccsén hazai pályán 29-21-re legyőzte a Pick-Szegedet. A Mocsai Lajostól ...
A Bayern nyeri a BL-t - vélik a döntősök ellen játszott magyar focisták
Köteles László a Genkkel a Bajnokok Ligájában, Hajnal Tamás pedig a Stuttgarttal a német bajnokságban játszott két-két meccset az idei szezonban a BL-döntős Chelsea-vell ...
Elnöki hiszti is kellett a Bayern BL-döntőjéhez
Király Gábor szerint semmit nem jelent, hogy a Bayern kapusa, Manuel Neuer öt gólt kapott a Dortmundtól a német kupa döntőjében, a müncheniek mégis felköthetik a ...
Meglepetésember előzte meg Kovácsot és Janicsot az olimpiai válogatón
A tavaly még amerikai színekben versenyző Fazekas Krisztina és Kozák Danuta között dől el, hogy ki indulhat K-1 500 méteren a londoni olimpián. Kovács Katalin, Csipes ...
Hiányozni fognak az elvonuló focibölények
Több világklasszis is eltűnik az európai focielitből, jövőre nem láthatjuk a Milan mezében Gattusót, Inzaghit és Nestát, Del Piero sem boldogítja már a Juventus ...
Kupénak látszó dísztárgy
A dízel Astra GTC-ben már több van a Zafirából, mint a Calibrából. Tágas, keveset eszik, mégis öröm vezetni.
Jól megnőtt Jake Harper, a Két pasi kicsije
A két képen az látszik, mennyit nőtt Jake az évek során.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?