Vágólapra másolva!
Az Indianapolis Colts NFL csapata megvált Peyton Manningtől, aki 1998 óta volt az együttes irányítója. A szakítást maga a játékos, valamint a klub tulajdonosa, Jim Irsay jelentette be szerdai közös sajtótájékoztatójukon. Ha még egy napig marad, 28 millió dollárt kellett volna kapnia.

A 35 éves Manninget 1998-ban az amatőr játékosbörze (draft) első helyén választotta ki a Colts: az azóta eltelt időszakban a csapat tizenegyszer jutott rájátszásba, nyolcszor nyerte meg saját csoportját, kétszer lett az Amerikai Főcsoport (AFC) bajnoka, egyszer pedig megnyerte a Super Bowlt.

A rekordot jelentő módon négyszer az alapszakasz legjobbjának (MVP) választott Manning az előző szezont egy nyaksérülés miatt teljes egészében kihagyta, elsősorban ennek következtében a Colts rendkívül gyengén, két győzelemmel és 14 vereséggel zárta az alapszakaszt, így a klub elsőként választhat majd a drafton. Az egyesületnél ezzel egy új éra kezdődik, a drafton pedig szinte biztos, hogy a Stanford Egyetem irányítóját, Andrew Luckot választják, aki köré új csapatot építhet majd a vezetőség.

Manning - akiért a szabadügynökpiacon valószínűleg hatalmas csatát vív majd több NFL-csapat - elküldésében minden bizonnyal szerepet játszott az is, hogy legutóbbi szerződésében volt egy olyan záradék, amely kikötette, ha március 8-án még a keret tagja, akkor egy 28 millió dolláros bónusz illeti meg.