Kikötött Antigua szigetén Rakonczay Gábor, aki kenuval szelte át az Atlanti-óceánt - nyilatkozta a kenus felesége, Rakonczay Viktória a Neo FM Bumeráng című reggeli műsorában.
SporthírcentrumAz elmúlt 24 óra sporthírei egy helyen.
Rakonczay Gábor december 20-án, a portugáliai Lagos kikötőjéből kezdte meg az útját, amelynek az volt a célja, hogy elsőként szelje át az Atlanti-óceánt egy speciális kenuval, amelyet Fa Nándor tervezett és épített.
A kenus felesége, Rakonczay Viktória április elejére várta a célba érkezést, február elején azonban egymás után kétszer is felborult a kenu, rengeteg víz került a kabinba, emiatt meghibásodott az elektronikus rendszer, és Rakonczayt innentől kezdve nem lehetett elérni a műholdas telefonon. Rakonczay Viktória egy ideig abban bízott, hogy egy hajó észreveszi a férjét, de hiába eredt a nyomába Szeremley Huba borász hajója, nem sikerült megtalálni a kenust, igaz, erre eleve nagyon kevés volt az esély.
Az expedíció hivatalos honlapján március 25-ei az utolsó bejegyzés, ebben Rakonczay Viktória ezt írja: "Gábor egyelőre nem tudott jelentkezni, de minden kétséget kizáróan, biztosan mindent megtesz a lehető legjobb haladás érdekében. Amikor az ember egy ekkora hajóval a szárazföld felé közeledik, már szinte csak a kikötés lebeg a szeme előtt és az, hogy mi lesz az első dolog, amit a célba érkezést követően fog csinálni. Sorra veszi, mit miután fog tenni, és ezekbe a képekbe kapaszkodva kel fel és fogja meg a lapátot nap mint nap".

A Szólóvitorlázás nevű Facebook-oldal hétfő éjjel tette közzé a kenus feleségére hivatkozva a hírt, miszerint Rakonczay a 61. napon kikötött Antiguán, így majdnem húsz nappal a tervezett időpontnál korábban ért partot. "A közös, 2007-es utunk (erről itt olvashat bővebben) adta a magabiztosságot, amiatt tisztában voltam azzal, hogy milyen körülményekkel kell megküzdenie, hogy egy ilyen kis hajóval mit jelent odakinn az óceánon, az elemek között a lét. Tudtam, hogy bármire képes, tudtam, hogy a hajó is egy szuperhajó.
Éjfél körül tudtam meg a hírt, hogy Gábor kikötött ottani idő szerint délután kikötött, az antiguai kikötőben átment egy vitorláshoz és az ő műholdas telefonjukon keresztül tudott engem felhívni. Az ő telefonja a két borulás következtében víz alá került, a második borulásnál a szellőzőn keresztül ömlött be a víz, Gábor a kabinablakon keresztül kimászott, hogy átfordítsa a hajót, de ekkor még több víz ömlött be. Fejjel lefelé, vízzel megtelve a víz felszínén állt a hajó, amelynek tíz centire lógott ki a hasa, Gábor a tőkesúly segítségével megpróbálta berántani, de ez a rengeteg víz miatt nem sikerült, végül jött egy hullám, amely elég nagy volt ahhoz, hogy átfordítsa" - nyilatkozta Rakonczay Viktória a Neo FM Bumeráng című műsorában.
A tervek szerint Viktória kedden utazik Rakonczay Gábor után, és a héten hazatérnek Magyarországra.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
A Benficát megbüntette a foci, Benítez a PSG-hez mehet
A Benfica edzője, Jorge Jesus szerint a játék képe alapján nekik kellett volna megnyerni az Európa-ligát, Rafa Benítez pedig nem tartja lehetetlennek, hogy a Paris ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kíváló.