Vágólapra másolva!
Újabb haláleset történt a világ legmagasabb hegycsúcsán, a Mount Everesten, ezúttal egy német hegymászó veszett oda. A múlt hétvége óta ő a hatodik halott a hegyen.

A Der Spiegel című lap internetes kiadásának értesülését már a német külügyminisztérium is megerősítette. A lap szerint egy túraszervező cég expedícióvezetőjéről van szó, de a hegymászó személyazonosságát és életkorát nem hozták nyilvánosságra.

A hírek szerint a vezető a csúcsról való ereszkedés közben eltörte a lábát, és a baleset helyszínén életét vesztette - 8610 méteres magasságon.

Az elmúlt hét végén négy másik hegymászó is odaveszett, köztük volt egy másik német, egy 61 éves orvos is. A héten egy cseh hegymászó haláláról is érkeztek jelentések.

A világ legmagasabb - 8848, más mérések szerint 8850 méteres - hegycsúcsán a legtöbb haláleset oka a magashegyi betegség. A hegymászók kifáradnak, mire felérnek a csúcsra, a visszaútra alig marad erejük. A rendkívüli hideg és az oxigénhiány miatt az úgynevezett halálzónában - nyolcezer méter felett - lehetetlenség 48 óránál tovább életben maradni.

A nepáli kormány szerint idén különösen kockázatos a mászás a heves viharok és az erős havazás miatt. A hegymászók számára hagyományosan a május jelenti a főszezont.