Zsebében a világ legmagasabb hegycsúcsa, a Mount Everest meghódítására 1922-ben indult híres brit expedíció egyik tagjának tiszteletbeli olimpiai aranyérmével ért fel egy 88 éves ígéretet valóra váltva a 8850 méteres hegycsúcsra Kenton Cool neves brit hegymászó.
A történelem a Mount Everestre, avagy a Csomolungmára induló első komoly csapatként tartja számon az 1922-es expedíció tagjait, akik ugyan nem tudták meghódítani a hegyet, mégis híressé váltak. A Charles Bruce dandárparancsnok és Edward Strutt alezredes vezette hegymászók addig nem látott közelségbe jutottak a 8850 méteres csúcshoz: mindössze ötszáz méter választotta el őket a sikertől. Háromszor kíséreltek meg csúcstámadást, de mindannyiszor elbuktak.
Noha nem érték el céljukat, és a történelem feljegyezhette az első halálos áldozatokat a Csomolungma meghódítására tett kísérletek - akkor még igen rövid - sorában, az expedíció óriási szenzáció, "hősies bukás" lett.
A hegymászók előadókörútra indultak, George Mallory, a csoport egyik tagja be is vonult a történelemkönyvekbe, amikor arra a kérdésre, hogy miért akarta megmászni a hegyet, azt válaszolta: "Mert ott van."
A nagyközönség egyszerűen nem tudott betelni a hegymászókkal, a rájuk háruló figyelem 1924-ben hágott tetőfokára, amikor az expedíció 13 tagja - 12 brit és egy ausztrál - olimpiai aranyérmet kapott a franciaországi téli olimpián. Az volt az első alkalom, hogy ilyen érmeket osztottak ki, később további nyolcat adtak át: egyet a küldetést kísérő nepáli katonának, hetet az odaveszett indiai teherhordók emlékére. Különlegesek voltak az érmek amiatt is, mert ez volt az első - és egyetlen - alkalom, hogy több nemzetiségű csapatot tüntettek ki velük.

Edward Strutt a Mont Blanc lábánál, Chamonix-ban tartott ceremónia végén megfogadta, az egyik érmet feljuttatják a Mount Everestre. Ígéretét azonban nem tudta valóra váltani, a csapat 1924-es expedíciója is kudarcba fulladt, Mallory és egy másik hegymászó, Andrew Irvine is fönnmaradt a hegyen.
Strutt ígérete az idők során már-már feledésbe merült. "Egy barátom botlott bele a történetbe, amikor a 2012-es londoni olimpiával kapcsolatban végzett kutatásokat" - mondta Kenton Cool, aki megfogadta, valóra váltja Strutt kívánságát. A brit kalandkereső gyakorlott és neves hegymászó: előzőleg már kilencszer sikerült feljutnia az Everest csúcsára. Cool most újra sikerrel járt, pénteken ért fel a Csomolungma tetejére George Mallory aranyérmével.
A hegymászó immár elmondhatja magáról, hogy - saját brit rekordját megdöntve - tizedszer hódította meg a Csomolungmát.
* * *
Japán sportember, Takeucsi Hirotaka révén 29 fősre bővült a világ hegymászóinak elit klubja, amelynek tagjai meghódították a bolygó mind a 14, nyolcezer méter feletti hegycsúcsát.
A japán sportember szombaton vált a hivatalos nyilvántartások szerint addig 28 főt számláló csoport tagjává azzal, hogy meghódította a Dhaulagiri 8167 méteres csúcsát.
A 180 centiméter magas és mindössze 60 kilós Takeucsi Hirotaka 1995-ben - akkor még diákként - mászta meg az első nyolcezres hegycsúcsát a Himalája-hegységben, a 8463 méter magas Makalut, Tibet és Nepál között.
A hegymászó három hegycsúcson használt oxigénpalackot. Amióta azonban a német Ralf Dujmovits-csal mászik, lemondott az oxigénpalack használatáról, de még a magashegyi teherhordókról és vezetőkről, a serpákról is. Dujmovits, a neves osztrák hegymászónő, Gerlinde Kaltenbrunner férje, maga is tagja a nyolcezresek klubjának.
Takeucsi Hirotaka egy alkalommal majdnem fennmaradt a hegyen: 2005-ben 7650 méteres magasságon ödéma alakult ki az agyában, miközben a Mount Everesten mászott. A világon elsőként az olasz Reinhold Messner hódította meg az összes nyolcezres hegycsúcsot.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
A Benficát megbüntette a foci, Benítez a PSG-hez mehet
A Benfica edzője, Jorge Jesus szerint a játék képe alapján nekik kellett volna megnyerni az Európa-ligát, Rafa Benítez pedig nem tartja lehetetlennek, hogy a Paris ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Nicole Kidman testét ajkak borítják
Ki volt a legszebb színésznő a hétvégén a cannes-i vörös szőnyegen?
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.