Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Jim Drake, a windszörf feltalálója. A mérnök a The New York Times című lap szerdai információi szerint június 19-én hunyt el az észak-karolinai Pfafftownban lévő otthonában.
A szörfdeszka továbbfejlesztésével általa kialakított szélvitorla hozta meg a sport számára a nagy áttörést, népszerűsége a mai napig töretlen.
Drake eredetileg rakéta-meghajtású repülőgépeket és szárnyas rakétákat tervezett, de már az 1960-as évek elején megszületett benne a vitorlával felszerelt szörfdeszka ötlete. Bár korábban is létezett hasonló konstrukció, ezeket nehéz volt használni, szinte irányíthatatlanok voltak: csak az igazán profik tudtak meghatározott irányba haladni velük.
Drake Santa Monicában lévő garázsában fejlesztette ki a háromszögletű vitorlát, amelyet ma is használnak a sportolók. Az új változat már nem merev, talapzatánál minden irányba mozgatható. Jim Drake 1967-ben a világon elsőként egy könnyen használható szörföt alkotott, és megtette vele az első métereket.
A szörf megépítésében hullámlovas barátja, Hoyle Schweitzer segítette, az elkészült remekművet Windsurfer névre keresztelték, és végül erre is kérte ki Hoyle a szabadalmat.
Maga a szörfdeszka feltalálása mások nevéhez fűződik, mégis Drake-nek köszönhetően vált a tömegek számára is használhatóvá. Bár a férfi mindig csak a szörf "újbóli felfedezőjének" nevezte magát, a korábbi feltalálók ötletük lemásolásával vádolták őt.
Drake 2003 nyarán Magyarországra is ellátogatott, részt vett a szörfösök dunai felvonulásán és szörfözött a Balatonon is.
A szörfözés időközben olimpiai sportággá nőtte ki magát. A 2012-es londoni olimpiai játékokon Gádorfalvi Áron és Detre Diána indul majd magyar színekben a szörfösök között.
Drake hosszabb kihagyás után az utolsó éveiben újra termékenyen segítette ötleteivel, egyedi prototípusaival és megvalósult újításaival a windszörf fejlődését.
Ha jól alszol, megnyered a BL-t
Ha szombaton a Bayern és a Dortmund is csúcsformában lesz, akkor biztosan a müncheniek nyerik a Bajnokok Ligáját, mert egyszerűen nincs olyan taktika, amivel meg lehetne ...
Ha jól alszol, megnyered a BL-t
Ha szombaton a Bayern és a Dortmund is csúcsformában lesz, akkor biztosan a müncheniek nyerik a Bajnokok Ligáját, mert egyszerűen nincs olyan taktika, amivel meg lehetne ...
Ha jól alszol, megnyered a BL-t
Ha szombaton a Bayern és a Dortmund is csúcsformában lesz, akkor biztosan a müncheniek nyerik a Bajnokok Ligáját, mert egyszerűen nincs olyan taktika, amivel meg lehetne ...
Totális felfordulás a Real Madridnál
José Mourinho távozása láncreakciót indíthat el a Real Madridnál, jó eséllyel elmegy és érkezik is majd több meghatározó játékos. Ha minden átigazolási hírt komolyan ...
Negyvenöt vádemelés a magyar bundaügyben
Több mint három év nyomozás után és több mint 150 vallomás alapján negyvenöt gyanúsított ellen emel vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a fogadási csalások ügyében. A ...
Coulibaly-varázslat kellett a Loki kupagyőzelméhez
Megvédte címét a Debrecen a labdarúgó Magyar Kupában, miután a kispesti Bozsik-stadionban rendezett szerdai döntőben Adamo Coulibaly vezérletével és két góljával 2-1-re ...
Az aranygeneráció, amely nem nyert semmit
A múlt hétvégén egyszerre vonult vissza az angol labdarúgás elmúlt másfél évtizedének több emblematikus játékosa. David Beckhamet az egész világ ismeri, Michael Owen és ...
Dzsudzsák súlyos büntetést kapott
Dzsudzsák Balázst négy meccsre eltiltotta az Orosz Labdarúgó Szövetség, mert csapata, a Dinamo Moszkva hétvégi bajnoki mérkőzésén kiállították.
Pénzszámolással tüzelték a siófoki focistákat
Az NB I-ben bennmaradásért küzdő Siófok focistáit sajátos eszközzel próbálták felpörgetni az utolsó két forduló előtt.
Az olimpiai bajnok kihagyja a Roland Garrost
Andy Murray hátsérülése miatt kihagyja a idény második Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost.
A Leverkusen és a West Ham is hívja Dzsudzsákot
Orosz lapértesülés szerint az orosz bajnoki szezon után Dzsudzsák Balázs Angliába, Németországba vagy Olaszországba igazolhat.
A Real Madrid bejelentette Mourinho távozását
Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke hétfő este nyolc órakor rendkívüli sajtótájékoztató keretén belül bejelentette, hogy José Mourinho, a futballcsapat portugál ...
Dzsudzsák: Csak békítettem
Dzsudzsák Balázs értetlenül áll a kiállítása előtt, és élet legrosszabb meccsének nevezte az Alanyija Vlagyikavkaz elleni vasárnapi orosz bajnokit.
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Emma Watson akkor is elmegy, ha jön
Ha Watson közeledik felénk, az mindig csodás. Nézzük a cannes-i filmek plakátjait!
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.