Vágólapra másolva!
A vasárnapi 200 méteres vereségét nehezen viselő Oscar Pistorius csütörtökön még a dobogóra sem fért fel a T44-es kategória 100 méteres síkfutó döntőjében a londoni paralimpián, ám ezúttal mégis elégedett volt.

A augusztusi londoni olimpián 400 méteren elődöntős, a 4x400-as váltóval döntős dél-afrikai sprinter 100, 200 és 400 méteren is címvédőként érkezett a paralimpiára, ám a legrövidebb távon ezúttal nem tartozott a legnagyobb esélyesek közé, s a futam után elismerően beszélt a győztesről, a mindössze 19 éves brit Jonnie Peacockról.

"Nem sikerült ugyan megvédeni a címemet, de az, hogy valaki ilyen nagyszerű teljesítménnyel győzött, boldoggá tesz" - mondta Peacockról, aki 10.90 mp-cel nyerte meg a számot.

A második helyen az amerikai Richard Browne végzett, a harmadik helyen pedig Pistorius honfitársa, Arnu Fourie. "Először a harmadik hely mellett láttam megjelenni a nevemet, de amikor kiderült, hogy nem én, hanem Arnu lett a harmadik, még jobban örültem, együtt fogunk ünnepelni" - nyilatkozta Pistorius, aki 400-on egyértelmű esélyesként indul majd szombaton.

A dél-afrikai sprinter vasárnap második lett 200-on, ami után dühében kifakadt, mert szerinte a győztes, brazil Alan Oliveira a rendkívül hosszú művégtagjai miatt tudta nagy hátrányát ledolgozni vele szemben.

Pistorius a Nemzetközi Paralimpiai Bizottságot bírálta elsősorban, mert a szabályai lehetővé teszik a túl hosszú művégtagok használatát. Később Pistorius elnézést kért elhamarkodott nyilatkozatáért, s jelezte, hogy nem akarta megsérteni Oliveirát. Pistorius szerdán a 4x100-as váltóval világcsúccsal győzött, ezzel ötödik paralimpiai aranyérmét szerezte meg.