Vágólapra másolva!
Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke sokkal jobban szeretné, ha az érmekért és helyezésekért járó állami jutalom helyett a felkészülésre kapnának több pénz.

"Az érmek számát tekintve dupláztunk Pekinghez képest, akkor egy arannyal és öt bronzzal tértünk haza, most viszont két arannyal, hat ezüsttel és hat bronzzal zártunk" - mondta a szervezet vezetője a londoni záróünnepség másnapján.

"A küldöttség maximálisan teljesített, nem szerencsével, hanem megérdemelten szereztünk dobogós helyeket, kemény munka gyümölcsét aratták le most a sportolók és edzők. Négy éve 30 millió forint állt rendelkezésünkre a felkészüléshez, ezúttal már 66 millióból gazdálkodtunk, persze, ez természetesen nem olyan algoritmus, hogy dupla pénzhez dupla éremmennyiség társul."

A sportvezető kifejtette, hogy londoni teljesítményük alapján a magyarok a világ teljes mezőnyének első harmadához tartoznak, ezt mutatja, hogy Magyarország a 38. helyen végzett az összesített éremtáblázaton.

Forrás: MTI/Kollányi Péter

A parasportolók jutalmazásáról az MPB-elnök azt mondta: "Az olimpia az olimpia, a paralimpia pedig paralimpia. A két verseny nem egy és ugyanaz. Nálunk elsősorban nem a díjazásban, hanem a felkészülésben lenne szükség anyagi támogatásra. Azt szeretnénk elérni, hogy egy érem se érjen kevesebbet, mint Pekingben. 2008-ban kétszer akkora jutalom jött össze, mint előtte a teljes négyéves szakmai keret, ez így nincs rendjén. A sportolóink segítése a Gerevich-ösztöndíjon vagy a versenyeztetés finanszírozásán keresztül fontosabb, mint négyévente egy kimagasló jutalom. Nem egy versenyzőnk panaszkodott, hogy három műszak mellett próbál eredményesen felkészülni."

London tanulságairól, valamint a 2016-os célokról szólva Gömöri Zsolt kijelentette: "A riói felkészülésben már a teljes csapatnak részt kell majd vennie, beleértve az egészségügyi ellátást is. Edzőtáborok csak idén, a paralimpia évében jöttek össze, pedig célszerű lenne a folyamatos munka biztosítása. Úszóinkat és sportlövőinket is világcsúcsokkal verték meg az ellenfelek, nagyon gyorsan fejlődik a parasport versenyrendszere, ezzel kellene nekünk lépést tartani."