Vágólapra másolva!
Többszázezres népünnepéllyel ért véget hétfő este London olimpiai nyara, amelynek sikerét a brit kormányfő az angol labdarúgó-válogatott 1966-os hazai világbajnoki győzelméhez hasonlította.

A brit olimpiai és paralimpiai csapatok - amelyek a vasárnap zárult játékokon minden idők legjobb eredményét érték el az érmek számát tekintve - 21 hatalmas, nyerges vontatók által húzott nyitott platón vonultak végig a londoni belvároson. A parádé négykilométeres útvonala mentén, amely London polgármesterének hivatalától - Mansion House - az első számú londoni királyi rezidenciáig, a Buckingham-palotáig vezetett, a szervezők becslése szerint egymilliós tömeg sorakozott fel.

Ilyen méretű utcai tömegrendezvényre Vilmos herceg és kedvese, a polgári származású Kate Middleton - azóta Katalin cambridge-i hercegnő - tavaly áprilisi, világra szóló londoni menyegzője óta nem volt példa a brit fővárosban.

Forrás: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

Még a 830 brit olimpikon és paralimpiai versenyző felvonulása előtt a miniszterelnöki hivatalnak otthont adó Downing Streeten David Cameron brit kormányfő - az olimpiai és a paralimpiai játékok lebonyolítását segítő önkéntesek küldöttségét fogadva - a brit sport és Nagy-Britannia "aranyló nyarának" nevezte az idei olimpiai hónapokat. Cameron szerint a londoni játékok olyan emlékeket hagytak hátra, amelyekről az ország nemzedékeken át beszélni fog. Ebből a szempontból "2012 olyan lesz, mint 1966" - tette hozzá a brit kormányfő arra utalva, hogy Anglia abban az évben megnyerte a focivébét.

A hétfői felvonulás végállomásán, a Buckingham-palota előtt Boris Johnson, London konzervatív párti polgármestere kijelentette: a brit olimpiai és paralimpiai sportolók, valamint a szurkolók nem csupán inspiráltak egy teljes nemzedéket, hanem hozzájárultak egy új, külön olimpiai nemzedék létrejöttéhez is.

A százezres tömeg egetverő üdvrivalgással fogadta, amikor Johnson kiemelte, hogy a brit csapat több érmet nyert, mint az örök rivális Franciaország, Németország és Ausztrália.

Nagy-Britannia az olimpiai és a paralimpiai játékok éremtáblázatán egyaránt a harmadik helyen végzett. Az olimpiai csapat 29 aranyat, 17 ezüstöt és 19 bronzot gyűjtött, a paralimpiai versenyzők 34 aranyat, 43 ezüstöt és ugyancsak 43 bronzot nyertek. A brit versenyzők az olimpián három, a paralimpiai játékokon kilenc új világrekordot állítottak fel.

Brit olimpikonok a 104 éve, 1908-ban rendezett első londoni olimpiai játékok óta nem értek el ennél jobb eredményt.

A londoni olimpiai nyarat hivatalosan lezáró hétfői parádé végén a játékok biztonságára ügyelő harci és felderítő repülőgépek egy osztaga repült át a Buckingham-palota felett. Áthúzott az ünneplő tömeg felett a British Airways légitársaság azon utasszállítója is, amely májusban Athénból Nagy-Britanniába szállította az olimpiai lángot. Az Airbus 321-est különleges, aranyozott festéssel látták el, és a lángot szállító különjárat annak idején az olimpia évére utaló BA 2012 járatszámot viselte.