Vágólapra másolva!
A kajakosok szerint Deutsch Tamás Kánaánt ígért nekik az elnökké választása után, a következő hónapban viszont már a fizetésüket sem kapták meg. Két és fél évvel a Fidesz-politikus színre lépése után az ország egyik legjobb kajakszakosztályában nem maradt felnőtt versenyző, a megalázottság érzésével távozott mesteredző és olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó, és a vívóknál is robbanhat a bomba, ha az év végéig sem kapják meg a fizetésüket. Az alkalmazottak eltűnt pénzekről és a klub szétzüllesztéséről beszélnek, Deutsch szerint az előző elnök, Hunvald György felelőtlen ígéreteit nyögi az egyesület.

Janics segítséget kér Fábiánnétól

Deutsch Tamást 2010 májusában választották meg az MTK elnökének, miután az előző elnököt, az MSZP-s politikus Hunvald György előzetes letartóztatásba került. Az MTK szurkolói azt várták a Fidesz-KDNP Európai parlamenti képviselőjétől, hogy pártkapcsolatai segítségével szponzorokat szerez, és felvirágoztatja a nem túl rózsás helyzetben lévő klubot. Nem így történt.

A kajak-kenu szakosztálynál már tavaly októberben betelt a pohár, akkor a világbajnok Tóth Dávid, Kulifai Tamás páros közölte, hogy kilenc hónapja nem kapták meg a fizetésüket, majd a télen meleg víz és fűtés nélküli konditeremben kellett edzeniük az MTK kajakosainak, ám az olimpián a Kammerer, Tóth, Kulifai, Pauman négyes így is ezüstérmes lett. A londoni eredményekért kapott jutalomnak köszönhetően nincsenek megélhetési gondjaik, de a klub még mindig tartozik háromhavi fizetésükkel. Edzőjük, Fábiánné Rozsnyói Katalin tízhavi bérére vár. A mesteredző sokáig kitartott, de a múlt héten - ahogy ő fogalmazott - megunta, hogy megalázzák és hülyének nézik, ezért úgy döntött, hogy nem fogadja el az MTK ajánlatát, és távozik a klubtól. Minden bizonnyal a kajaknégyes három MTK-s tagja, Tóth, Kulifai és Pauman is követi őt, így - mivel Paksy Tímea és Benedek Dalma sem Magyarországon képzeli el a jövőjét - valószínűleg egyetlen felnőtt versenyzője sem marad a klubnak.

Forrás: MTI/Kovács Tamás
Fábiánnénak elege lett

Fel sem ismert bennünket

"Amikor megérkezett az MTK-hoz, összehívott minket, és Kánaánt ígért nekünk, hogy majd tejben-vajban fürdünk" - mondta egy kajakos, aki név nélkül szeretett volna nyilatkozni, amikor Deutsch Tamás elnökségéről kérdeztük. "Látta, hogy milyen állapotok uralkodnak nálunk, elmondta, hogy lesz létesítményfejlesztés, amiből persze szinte semmi nem valósult meg, és egy hónappal később már nem is kaptuk meg a fizetésünket, majd hónapokig nem is láttuk az elnököt. Amikor nagy nehezen sikerült kisírni, hogy megkapjuk a fizetésünket, bementünk, hogy átvegyük a pénzt. Az irodája előtt, a folyosón vártunk rá, elsétált közöttünk, nem köszönt, szerintem fel sem ismert bennünket."

Tavaly az MTK szerződést kötött az Erzsébetvárosi Önkormányzattal, a megállapodás kizárólag a klub kajak-kenu szakosztályára vonatkozott. Információink szerint negyedévente utalták a pénzt a klubnak, amely ebből az összegből állta a béreket, ám az utóbbi három hónapban már nem kapták meg a versenyzők a pénzüket. Az MTK-nál azzal indokolták a fizetések csúszását, hogy nem érkezett meg az önkormányzattól a pénz, Fábiánné azonban megtudta, hogy az erzsébetvárosiak elutalták az összeget, és amikor szembesítette ezzel az MTK vezetőit, akkor közölték vele, hogy másra költötték a pénzt. A neve elhallgatását kérő versenyző azt is elmesélte, hogy az idei évre kapott hatmillió forintos állami támogatásból a felét költötték el edzőtáborra, majd amikor Fábiánné megkérdezte a vezetőket, hogy mi a helyzet a másik hárommillióval, azt válaszolták, hogy azt is rájuk költötték.

Lerohadtak a vízitelepek, de az MTK nem újíthatja fel

Deutsch Tamás erre így reagált az [origo]-nak: "Az Erzsébetvárostól kapott támogatás 26 millió forintról szólt, amit az utolsó fillérig a kajak-kenu szakosztályra költöttünk. Azt azért érdemes tudni, hogy nemcsak a fizetéseket kell állnia egy klubnak, hanem ott van például a két vízitelepünk, a népszigeti és a gubacsi úti, mindkettő állami tulajdonban van. Korábban a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. üzemeltette, de 2011 végén átvettük tőlük ezt a jogot, mert úgy gondoltuk, hogy mi gazdaságosabban tudjuk üzemeltetni, de még így is 15 millió forintba kerül évente csak a két telep üzemeltetése. És ebben még semmilyen felújítás nincs benne, pedig tragikus állapotban vannak a telepek, az elmúlt negyven évben teljesen lerohadtak. Ha leviszi oda egy szülő a gyerekét azért, mert tudja, hogy remek utánpótlás-nevelés folyik az MTK-nál, de meglátja a körülményeket, soha többé nem fog visszatérni. És ez nem az MTK felelőssége, persze, amennyire tudunk, toldozunk, foltozunk, például már van meleg víz és fűtés, a felújítást azonban mi nem végezhetjük el, mert csak üzemeltetők vagyunk, az állam a tulajdonos."

Forrás: [origo]
Így készültek az olimpiára az ezüstérmes kajaknégyes MTK-s tagjai



Ez év szeptember végén Paksy Tímea is közölte, hogy két éve nem kapott fizetést az MTK-tól, ebben az időszakban részben a tartalékaiból élt. "Szeretem Magyarországot, de nem annyira, hogy éhen haljak" - jelentette ki az Ausztriába tartó kajakos, hozzátéve, hogy ha kell, jogi útra tereli majd az adósság rendezésének ügyét.

"Paksy Tímeának nem tartozunk egy fillérrel sem. 2010-ben kilépett Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjából, így automatikusan megszűnt volna a szerződése" - állítja Deutsch Tamás. "Ő ezt nem szerette volna, ezért kötöttünk egy kompromisszumot, amely szerint ha a 2011-es világbajnokságon egy bizonyos, előre meghatározott eredményt elér, akkor visszamenőleg megkapja a juttatásait, erről írásbeli megállapodásunk is van. Ő azonban nem érte el azt az eredményt, így nem jár neki a pénz. A többi tartozást elismertük, összesen 15 emberrel szemben 12 millió 781 ezer 765 forint elmaradásunk van a kajak-kenu szakosztálynál, ezeket december 31-ig rendezni fogjuk."


A vívóknál robbanhat a bomba

Az MTK vívóinál is hasonló a helyzet, mint a kajakosoknál, név nélkül nyilatkozó forrásunk azonban egyelőre nem szeretne beszélni arról, hogy mióta és mennyi pénzzel tartozik az MTK a versenyzőinek. Deutsch Tamás állítólag azt ígérte, hogy a klub december 31-ig rendezi az adósságot. "Ha addig sem kapják meg a versenyzők a fizetésüket, akkor viszont robbanni fog a bomba" - mondta forrásunk.

"Az MTK a vívószakosztályból 19 embernek tartozik, összesen 12 millió 441 ezer 876 forinttal, ezt december 31-ig rendezni fogjuk" - ígéri Deutsch Tamás.



Szétzüllesztik a klubot

Az MTK labdarúgócsapata gyakorlatilag nem a klub szakosztálya, önálló gazdasági társaságként működik, így Deutsch Tamás szinte csak szurkolni jár ki a Hidegkuti-stadionba az újoncként remekül szereplő, az NB I-ben második helyen álló csapat meccseire.

Az ökölvívók is önfenntartók, Drexler Géza szakosztályvezető elmondta, hogy 19 éve alakult újjá a szakosztály, azóta gyakorlatilag nem támogatja őket a klub, csak a névhasználat van náluk. "Mióta Deutsch Tamás az elnök, kétszer találkoztam vele. Volt egy puhatolózó megbeszélésünk, akkor ígért ezt-azt, de a klub anyagi helyzetét ismerve valószínű volt, hogy nem lesz belőle semmi. Azt elmondhatom, hogy nem jókat hallottam róla, mások azt mesélték, hogy ami itt megy, az nem vezet sehova, és szétzüllesztik a klubot a vezetők, de messziről jött ember azt mond, amit akar, így nem tudom, mi igaz belőle."

"Amikor 2010 májusában átvettük az MTK irányítását, a klub rendkívül súlyos anyagi helyzetben volt, amelyet a Hunvald György által vezetett elnökség idézett elő" - magyarázta Deutsch, hogyan juthatott idáig az MTK. "2008 végén, amikor az MTK nekiindult a következő négyéves olimpiai ciklusnak, Hunvald György tett egy komoly ígéretet, amely szerint 2009-ben 80 millió, 2010-ben 90 millió, 2011-ben 100 millió, 2012-ben pedig 110 millió forintos támogatást fog kapni az MTK az Erzsébetvárosi Önkormányzattól, ehhez képest 2009-ben 70, 2010-ben 35, 2011-ben és 2012-ben pedig összesen 46 millió forintot kaptunk. Megkértem az önkormányzatot, hogy az eredeti terveknek megfelelő, vagy ehhez közeli mértékű támogatást adjanak az MTK-nak, a Fidesz-KDNP-frakció megtárgyalta az ügyet, de közölte, hogy olyan helyzetben van az önkormányzat, hogy nem tudja ezt a támogatást megadni. Tehát Hunvald György beígért a négyéves ciklusra 380 millió forintot, ebből 151-et kaptunk meg, viszont a szakosztályok még az ígéreteknek megfelelően kötötték a szerződéseket 2008-ban és 2009-ben, innen ered az, hogy az MTK sokaknak tartozik. Amikor átvettük a klubot, akkor 30 milliós adóssága volt, ehhez képest ebben a lehetetlen helyzetben most 60 millió a tartozása. Ha valaki felé elmaradásunk volt, azt mindig elismertük, mi sosem mismásoltunk. De azzal is tisztában vagyok, hogy az engem ért támadások annak is szólnak, hogy politikus vagyok, hiszen ha József Attila-díjas író vagy informatikus docens lennék, akkor nem találnának meg mindig engem."

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Deutsch Tamás szerint József Attila-díjas íróként könnyebb lenne az elnöki lét



Eldobták az olimpia előtt Ungvárit

A Londonban olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós 2008 decemberében szerződött az akkor megalakult MTK-Erzsébetvároshoz, hivatalosan 2009 januárjától volt a csapat versenyzője, egészen 2011 novemberéig, amikor Tatabányára igazolt, miután szerinte a klub 10 havi bérével, azaz 3 millió forinttal tartozott neki. Edzője, Bíró Tamás 15 havi fizetését (kb. 1,5 millió forint) nem kapta meg.

"2011 februárjában írtunk levelet az MTK-nak, ám akkor arra hivatkoztak, hogy az előző elnök, Hunvald György börtönbe vonulása és az új elnök, Deutsch Tamás színre lépése között sok idő telt el, és az elnökváltás nehézségei miatt csúszik a fizetés. Ígéretet kaptunk, hogy rendezik a tartozást, de azóta sem kaptuk meg a pénzünket. Egyébként is méltánytalannak tartom, hogy szerződtetik Ungvárit az MTK zászlóshajójának, az érte és az eredményeiért kapott milliós nagyságrendű műhelytámogatást benyelik, majd nem utalják át a fizetését" - mondta Bíró Tamás.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Ungvári Miklós hárommillió forintot követel az MTK-tól

Az edző hozzátette, hogy a bére két részből állt, egy kisebb része megbízási szerződés, a nagyobb része pedig egyéb juttatás (például üzemanyagköltség) címszó alatt futott, és bár utóbbit sem kapta meg, mégis érkezett az adóhatóságtól olyan levél, amely szerint ő átvette azt az összeget. "Valaki felvette helyettem a pénzt. Arra vagyok kíváncsi, hogy alá is írta-e a nevemben a papírt. Érdekes dolgok mennek az MTK szakosztályainál, sok mindent hallani, és abban is biztos vagyok, hogy például a kajakosoknál sem Kati néni vagy a versenyzők hazudnak."

"Amikor Ungvári Miklós a Tatabányához szerződött, akkor aláírta az átigazolási papírját, amin az is szerepelt, hogy nem tartozik neki az MTK, így nem jogos a követelése" - állítja Deutsch Tamás.

"Én nem tudok arról, hogy szerepelt volna ilyen a papíron, amit aláírtam. Miért mondanék le tízhavi fizetésemről?" - reagált Ungvári.

Deutsch hozzátette: "Az MTK a cselgáncsozóknak 2 millió 151 ezer 263 forinttal tartozik, de azt nem tudom megmondani, hogy Bíró Tamás felé van-e elmaradásunk. Megvizsgáljuk, és ha megalapozott a követelése, akkor fizetünk neki, ha nem jogos, akkor nem fizetünk. Azt pedig egyáltalán nem értem, hogy mire gondolt Bíró Tamás, amikor azt mondta, hogy valaki felvette helyette a pénzt."