Vágólapra másolva!
Várhatóan jövő héten kerül napirendre a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB) annak az öt sportolónak a doppingesete, akiknek a 2004-es athéni játékokon adott mintájában az idei újraelemzéskor mutattak ki tiltott szert.

A Reuters úgy értesült, hogy a NOB december 4-5-én esedékes végrehajtó bizottsági ülésén kerül szóba a doppingolók ügye.

A NOB orvosi bizottsága még április közepén közölte, hogy az athéni játékok alatt leadott közel 3000 mintából néhányat fejlettebb módszerekkel újbóli ellenőrzésnek vetettek alá, s júliusban kiderült, ezek között ötben szabálytalanság nyomaira bukkantak. Neveket ugyanakkor egyelőre nem közöltek.

A NOB szabályzata szerint a doppingtesztek újbóli ellenőrzésére az olimpia végétől számított nyolc éven belül van lehetőség, s pozitív minta esetén büntetés is kiróható a vétkes sportolóra. Ezt a szabályt éppen a 2004-es játékok ideje alatt hozta a szervezet.

A 2006-os torinói téli játékokon levett minták újbóli tesztelése nem hozott pozitív eredményt, ugyanakkor a 2008-as pekingi nyári olimpián levett vizeletek megismételt vizsgálatakor szintén öt sportoló esetében bukkantak doppingszerek nyomaira.