Vágólapra másolva!
A rossz rajtot feledtette a felejthetetlen táj Szalay Balázsék számára a Dakar-rali perui, harmadik szakaszán, Sebestyén Sándor pedig még soha nem vezetett ilyen nehéz terepen.

"Már az első dűnesoron elástuk magunkat, és sajnos nagyon mély volt a homok, ezért csak úgy tudtunk kijönni, hogy folyamatosan rakosgattuk az autó elé a homokfutót, ami hasznos, csak nagyon lassú. Sok idot veszítettünk, vagy negyven autó és kamion megelőzött, és óriási port csináltak előttünk, persze utóbb megpróbáltuk visszaszerezni a pozíciónkat" - mondta Szalay Balázs, aki hétfőn a 32. helyet érte el az új Opel Mokkával.

A szakasz közepén a mezőnynek olyan látványban volt része, amire Szalay azt mondta: az ehhez hasonló, felejthetetlen tájak miatt is érdemes eljönni a Dakarra.

Forrás: AFP/Frank Fife
A sivatag és a tenger találkozása

"Két szikla között megérkeztünk egy nagyon mély lejárathoz, amely annyira meredek volt, hogy szinte csúszott rajta lefelé az autó, előttünk pedig közben hullámzott az óceán, egyszerűen lélegzetelállító volt a látvány. Utána még vagy két kilométert mentünk a parton, és megint következtek a dűnék. Szóval az elejét leszámítva jó kis szakaszunk volt, a történtek fényében nem rossz az összetettbeli 29. hely, de bevallom, abban reménykedtem, hogy elorébb leszünk. De ami jó hír, hogy lassan újra belelendülünk a sivatagi autózásba" - mondta az öszetettben a 29. helyen álló Szalay Balázs.

A Sandlander Dakar Team mindkét egysége, a Sebestyén Sándor, Bognár József és a Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán trió is hibamentes napot zárt. A 117. helyen befutó, összetettben a 112. helyen álló Sebestyén megjegyezte: korábbban két hosszú távú versenyen is részt vett Afrikában, de eddig még nem tapasztalt olyan nehéz terepet, mint a perui sivatag.

Forrás: Sandlander Press
Sebestyénék szürkületben értek be

A szakaszon a 119., összetettben a 113. Pócsik elmondta, hogy a klasszikus kősivatagot leszámítva minden felsorakozott a mért szakaszon, a sok száz méteres katedráldűnéktől a teljesen ritmustalan homokbuckákig. "Mindössze egy elhasalás volt, de kötélvégen meg lehetett oldani, nem kellett elővenni a homoklapátokat" - tette hozzá.

Kedden a verseny egyik legnehezebb szakasza vár a mezőnyre Nazca és Arequipa között.