Vágólapra másolva!
Gyurta Dániel szeptember 18-án Párizsban veheti át a Nemzetközi Fair Play bizottság kitüntetését, miután az olimpián tett ígéretét betartva Norvégiában emlékérmet adott át a tavaly elhunyt úszótárs, Alexander Dale Oen családjának. Az olimpiai bajnokot negyedmagával díjazzák a legrangosabb cselekedet kategóriában: fair play díjat kap még a kerekesszékét kölcsönadó vívó, a bírói tévedést jelző pingpongos, a megbotló ellenfele miatt szándékosan hibázó kosaras és a saját kezezését a bíróval közlő focista.

A Nemzetközi Fair Play Bizottság jelenleg négy kategóriában oszt ki díjakat. A legrangosabb ezek közül a cselekedet kategória kitüntetése, amelyet az újkori olimpiák atyjáról, Pierre de Coubertin báróról neveztek el. Szintén kezdettől fogva, azaz 1963 óta évente kiosztják az életműdíjat, ezt olyanok kaphatják, aki már befejezték a pályafutásukat, és végig a fair play szellemében sportoltak. Később két további kategóriával bővült a díjazhatók köre, ma már azokat is kitüntetik, akik valamilyen kiemelkedőt tettek a fair play népszerűsítése érdekében, illetve NOB-elnöki fair play díjban részesülhet egy arra méltó, 18 éven aluli sportoló is.

A cselekedet kategóriában nincs meghatározva, hogy hány díjat oszthat ki a Nemzetközi Fair Play Bizottság. "A legértékesebb az egyetlen kiosztható trófea, de néhány diplomát is odaítélünk, idén ilyet kap Gyurta Dániel. Ennek sem sokkal kisebb a presztízse, mint a trófeának" - mondta az [origo]-nak Kamuti Jenő, aki immár tizenhárom éve vezeti Nemzetközi Fair Play Bizottságot.

Forrás: AFP/Martin Bureau
Gyurta a londoni eredményhirdetésen az ég felé nézett

A trófeát idén a németek asztaliteniszője, Jochen Wollmert kapta, aki a londoni paralimpia döntőjében kétszer is bemondta, amikor számára - tévesen - kedvező döntést hozott a bíró. Egyszer egy csuszánál szólt, míg a második szettben azt jelezte, hogy rosszul számolták a pontokat. Ekkor egyszerűen odament a bíróhoz, és az elszámolt pontot visszalapozta, csökkentve ezzel a saját esélyeit. Végül aranyérmes lett, de látványosan megvigasztalta a földön fekvő, csalódott brit ellenfelét.


A portugál Tomas Barroso azért kapott fair play-diplomát, mert a törökök elleni meccsen az ellenfél játékosa elcsúszott, elejtette a labdát, ő pedig tiszta helyzetben dobhatott volna, ám amikor látta a földön fekvő játékost, felugrott, de inkább nem dobott kosárra. Ezzel - saját csapatát sújtva - lépéshibát követett el.


Egy olasz labdarúgó, Fabio de Giacco egy olyan esetért kapott díjat, amit mások a legritkább esetben szoktak bevallani, Diego Maradona pédául így juttatta tovább az argentinokat az 1986-os világbajnokságon. Az alacsonyabb osztályú Casnatese-Cavallasca meccsen a vendégként szereplő játékos csapata 11-est kapott, a hazaiak reklamáltak, de ő jelezte, hogy kézzel ért a labdához, így a bíró mégsem ítélt büntetőt.

A lengyelek vívója, Radoslav Stanczuk a londoni paralimpia körmérkőzéses versenyén kölcsönadta a kerekesszékét malajziai ellenfelének, aki túl nagy hévvel versenyzett, és összetörte a sajátját. Stanczuk ezzel vállalta a rizikót, hogy esetleg az ő kerekesszéke is összetörik, és nem tud tovább versenyezni. Végül a negyedik helyen végzett.

"Gyurta Dániel nem kifejezetten verseny közbeni cselekedetet hajtott végre, de azzal, hogy Norvégiában emlékérmet adott át a tavaly elhunyt úszótárs Alexander Dale Oen családjának, eszmeiségében a fair playt testítette meg" - magyarázta Kamuti. "Bebizonyította, hogy nem a győzelem a legfontosabb, ezért döntött úgy a tanács, hogy a 23 éves magyar úszó is fair play díjat kap."

A magyar sportvezetőt meghatotta Gyurta cselekedete, mert szerinte ilyet csak egy jó ember csinál. "Tettével azt akarta szimbolizálni, hogy megőrzi sporttársa jó emlékét. A cselekedete méltán tölthetett el minden magyar embert büszkeséggel, és láttuk, hogy a norvég sportbarátok is nagyra értékelték, amit Dani tett. Megmutatta a belülről jövő érzéseit, amely egy határon és nyelveken túlívelő összetartó erőről ad bizonyságot. Nagyon köszönöm ezt neki."

A 2012-es életműdíjat Kamuti Jenő javaslatára a londoni olimpia szervezőbizottságának az elnöke, az 1500 méteren kétszeres olimpiai bajnok atléta Sebastian Coe kaphatja.

Bár Kamuti szerette volna, ha a londoni olimpiához minél közelebbi időpontban - az első tervek szerint áprilisban - megkapják a díjazottak a kitüntetést, végül az UNESCO-val egyeztetve szeptember 18-ára esett a választás. A helyszín Párizs, az UNESCO székháza, ahol ugyanekkor lesz a doppingellenes világkongresszus.

A kétszeres olimpiai ezüstérmes Kamuti Jenő 1977-ben maga is fair play díjat kapott. A bizottság három esettel indokolta a vívó kitüntetését. Egy ifjúsági világbajnokságon a tartalékfegyverét kölcsönadta egy társának, egy másik versenyen a sebész szakorvos végzettségű sportoló összevarrta megsérült ellenfele kezét, míg a mexikói olimpián a páston újra megvívott a korábban már elnyert második helyezéséért.