Vágólapra másolva!
Mindegyik magyar autós egység végigment a Dél-Amerikában rendezett Dakar-ralin, amelyet végül a francia Stéphane Peterhansel nyert meg, míg a motorosoknál honfitársa, Cyril Despres győzött, így mindkét kategóriában címvédés történt.

Homokzsákként dőlt el egy kamion a Dakaron - videó

Szalay Balázs és Bunkoczi László a 24. helyen zárta a világ legnagyobb terepraliviadalát, a páros 2004 óta versenyez együtt, azóta minden alkalommal célba értek a Dakaron.

"Nincs könnyű Dakar, ez sem volt az, minden egyes kilométerén meg kellett küzdeni a célba érkezésért, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült, hogy itt vagyunk" - kezdte a 12. Dakarja után Szalay. "Igaz, a legjobb eredményünket, vagyis a huszadik helyet nem sikerült megjavítani, de nem vagyok csalódott, mert nagyon sűrű volt az élmezőny, és szinte alig esett ki valaki. A korábbi Dakarokon ilyen eredménnyel a top tíz közelébe lehetett volna kerülni, most másként alakult. Volt egy-két technikai gondunk, nyilván volt benne vezetői hiba is, és egyszer eltévedtünk, de összességében jó Dakart zártunk" - értékelt Szalay Balázs, aki a zárónapra tartogatta idei legjobb részeredményét: a 17. helyen ért célba a 246 kilométeres szelektív szakaszon.

Forrás: Opel Dakar Team/Dakar.hu
Szalayéknak jöhet a megérdemelt pihenő


"Gyors szakasz volt, amelyen kamionokat is előztünk, Lopraisszal például nagyon megszenvedtünk, jó sokat mentünk a porában, és még akkor sem tudtuk megelőzni, amikor tolatgatott - a kamionok ugyanis elég nehezen fértek el a szűk kanyarokban. Nem volt nehéz szakasz, sőt, az autósok számára kifejezetten élvezetes volt."

Navigátora, Bunkoczi László is elégedett volt, s nemcsak a szombati nappal, hanem az egész Dakarral. "Azt mondják, mindig a hetedik év a kritikus, és bár nekünk ez nem a hetedik évünk volt Balázzsal, de a hetedik Dakarunk, és szerencsére nem történt semmi rossz, itt vagyunk a célban. Ez volt az egyik legnehezebb versenyünk, és személy szerint nekem, navigáció szempontjából is hatalmas kihívást jelentett, úgyhogy elégedett vagyok a végeredménnyel. Most jöhet egy jó vacsora, és szeretném megköszönni a fiúknak, hogy lehetővé tették számunkra az újabb célba érkezést" - mondta Bunkoczi László.

Teljesítette a Dakart a Sandlander mindkét egysége is, Sebestyén Sándor és Bognár József a 74., Pócsik László, Farkas Nándor és Szaller Zoltán pedig a 76. helyen ért célba. "Beérett a kemény munka, valóra vált a gyerekkori álmunk, szinte azt sem tudjuk, hol vagyunk. Annyira friss az élmény, hogy azt érezzük, mindjárt megint be fognak küldeni bennünket a pályára" - kereste a célba érés után a szavakat Sebestyén Sándor. A pilóta bevallotta, hogy a sisak leple alatt elmorzsoltak néhány könnycseppet a célvonalnál. "Nagy büszkeség, hogy magyarként teljesíteni tudtunk egy olyan versenysorozatot, ami még a legnagyobb versenyzőknek is komoly kihívás, azt gondolom, hogy beírtuk magunkat a Dakar nagykönyvébe."

A pilóta büszke arra, hogy meg tudta mutatni a kételkedőknek, hogy fegyelmezett munkával végig lehet csinálni a versenyt. "Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, ami szerintem a hazai sport számára egyelőre felfoghatatlan, szériaautóval ugyanis még senki nem ért célba a Dakaron. Én úgy döntöttem, hogy először egy T2-es autóval indulok és megnézem, hogy alkalmas vagyok-e a versenyzésre. És igen, sőt vissza fogok jönni és megcsinálom mégegyszer, mert a Dakar szelleme megérintett" - mondta Sebestyén, hozzátéve, hogy tavaly ugyan kidobta az Atacama-sivatag, idén jó barátságot kötöttek.

Forrás: Sandlander Dakar Team
Sebestyénék visszatérnének jövőre is


Pócsik László, az UNIQA Safety Car pilótája is elégedett volt a csapatmunkával. "Az egész két hétben egy fölösleges kézmozdulat nem volt, mindenki rendkívül fegyelmezetten tette a dolgát. Az utolsó szakasz elején lévő 111 kilométer volt a leghosszabb szelektívünk a Dakar idei történetében, egyszerűen nem akart elmúlni, számoltuk a métereket. Ez annak is köszönhető, hogy ma mindent csináltunk, csak nem siettünk. Inkább egy nyugdíjas körutazáshoz hasonlított a dolog, de mindenképpen biztonságosan be akartunk érni. Az utolsó 13 kilométer inkább már a médiának szólt" - összegezte a csapat vezetője.

Az utolsó napokat Szaller Zoltán is hosszúnak tartotta. "Az a napi 1-2-3 óra alvás látszik rajtunk, de nagyon boldogok vagyunk. Én a hátsó tengelyen ülök, úgyhogy minden egyes gödröt megszámoltam a Dakar ideje alatt. Összességében megérte, jól éreztem magam. Most már csak meg akarom nézni a záróceremóniát, és kényelmesen nyaralgatni Chilében a következő napokban" - osztotta meg terveit Szaller.