Társoldalunk:

Igyál, vagy nem leszel igazi focista

Az egyelőre még nem világos, hogy Paul Gascoigne meccsét az alkohollal milyen eredménnyel fogják lefújni. Anglia Gazzája azonban nem az egyetlen, akinek ilyen kemény ellenféllel kell megküzdenie. Hogyan lett a sör központi szereplő az angol fociban, és ki lehet-e ütni az üveget a játékosok kezéből?

A teljesen lestrapált Paul Gascoigne a phoenixi repülőtéren még legurított egy sört, mielőtt bevonult volna a rehabilitációs központba, ahol - immár sokadjára - megpróbálnak kezdeni valamit az alkoholizmusával. Nagyjából egy héttel korábban vált a nagy nyilvánosságnak is egyértelművé, hogy a 45 éves angol futball-legenda sürgősen segítségre szorul. Egy jótékonysági rendezvényen jelent meg az angliai Northamptonban, de olyan borzalmas állapotban volt, hogy a mikrofont alig tudta tartani, és megszólalni is alig bírt. Ügynöke, Terry Baker csak fokozta a drámát azzal, hogy kijelentette: Gascoigne élete folyamatos veszélyben van, és talán senki sem tudja már megmenteni. A Sun azt írta, hogy mindenki Gazzája a halálán van, és a róla megjelent legfrissebb felvételek szerint a bulvárlap állítása nem is tűnt túlzásnak.

Miután az is nyilvánvalóvá vált, hogy Paul Gascoigne-nak nemcsak alkohol-, hanem anyagi problémái is vannak, a barátai - köztük a szintén legendás egykori csapattársa, Gary Lineker - összedobták azt a harmincezer fontot, amelyre az arizonai gyógyuláshoz volt szükség. Segítő szándékkal bejelentkeztek az angol foci mostani nagyjai, Steven Gerrard és Wayne Rooney is, akik valószínűleg gyerekkoruk egyik legnagyobb élményeként emlékeznek vissza Gascoigne játékára az 1990-es világbajnokságon. Frank Lampard is inkább a Gascoigne iránti csodálatát idézte fel a szomorú alkalomból: "Bárki bármit mond is Paul Gascoigne-ról, ő mindig a hősöm volt és az is marad".

Forrás: AFP/Alberto Pizzoli
Gascoigne már csak árnyéka önmagának

Az angol válogatott szövetségi kapitánya, Roy Hodgson a barátok felelősségéről beszélt, és arról, hogy vannak helyzetek, amikor ki kell mondani azt is, amit nem szívesen hall az ember. "Most az a legfontosabb kérdés, hogy Paul megkapja-e a szükséges kezelést, és ehhez pár kedves szó már nem elég" - mondta az edző, aki reméli azért, hogy az angol válogatott Gascoigne iránti szeretete is segít majd neki a gyógyulásában.

A Spurs, az Everton, a Newscastle, a Middlesborough, a Rangers és az Everton egykori játékosa hosszú ideje harcol az alkohol- és a drogfüggőséggel, depresszióval és kényszerbetegséggel. A kórlapjára már aktív pályafutása idején felkerült ez a diagnózis, de a problémák ellenére imádták, és zseniális játékosnak tartották. A mostani összeomlás előtt csaknem két évig tiszta volt.

Kontroll nélkül

Az, hogy az angol foci képviselői ilyen példás összefogással siettek az egykori válogatott segítségére, nemcsak Gascoigne személyének köszönhető, hanem annak is, hogy sokan nagyon is testközelből ismerik a problémát. Talán egyetlen bajnokság sincs, ahol az alkohol annyi fejtörést okozott volna az edzőknek, mint a Premier League, és a játékosok is sokszor szembesültek azzal a jelenettel, hogy a részegségtől kómába került társukat hordágyon viszik el a mentők. A teljes kontrollvesztésig tartó ivászatokat mára már visszaszorították, de pár évvel ezelőttig teljesen megszokott volt, hogy néhány játékos a kocsmából ment a pályára. Az angol foci legnagyobbjai közül többen legendás iszákosok voltak. Néhányuknak, mint például Tony Adamsnek, sikerült lerázniuk magukról a függőséget, másokat, mint például Geore Bestet, legyűrte az alkohol.

Forrás: AFP/Paul Ellis
George Bestet a májátültetés sem mentette meg

A labdarúgás és az alkohol közötti kapcsolatot sokan sokféleképpen magyarázták. Nagyon sok focista eleve nem veti meg az italt, mivel ideje és pénze is van, minden adott, hogy ez a szenvedély elhatalmasodjon rajta, és amíg jó kondiban van, látszólag nem is kell olyan nagy árat fizetnie a dorbézolásokért.

A probléma történelmi vetületének tárgyalásakor általában előbukkan az az anglikán plébános, aki már 1893-ban rámutatott arra, hogy "a futball az ördög varázslása és ikertestvére az italnak". A 19. században ez az összefonódás szükségszerű volt, ha ugyanis valaki nem a stadionban követte a meccset, akkor egy bizonyos helyen értesülhetett az eredményekről, és ez a kocsma volt, ahová táviraton keresztül küldték be a mérkőzések állását. Ugyancsak a kocsma volt az első hely, ahol a csapatok bemutatták a megnyert trófeákat, így aztán adta magát a helyszín a játékosok, menedzserek és szurkolók eszmecseréjéhez is a futballról.

Az egyik nézet szerint a profi labdarúgás mint hivatás komoly kockázati tényezőt jelent. A játékosok hatalmas pénzeket kapnak, miközben napi egy-két edzésen kívül nem igazán van elfoglaltságuk, márpedig a gazdagságnak és az unalomnak ez a kombinációja nagyon veszélyes lehet - állította a BBC-nek Carey Cooper pszichológus.

Sir Alex Ferguson is saját elmélettel állt elő arról, hogy a brit játékosok miért vannak olyan bensőséges kapcsolatban az alkohollal. Az önéletrajzában azt írta, hogy a Premier League focistáiban él egy kicsit a melós mentalitás, vagyis nappal keményen dolgoznak, este pedig keményen isznak. Egy másik párhuzam szerint viszont a rocksztár mentalitás él bennük, amin aligha lehet csodálkozni, ha azt vesszük, hogy sokan olyan szexszimbólumok lettek, mint Mick Jagger, és nem kérdés, hogy egy ilyen képhez hozzátartoznak az éjszakába nyúló tivornyák, a nők és a tudatmódosító szerek. A labdarúgás és az ivászat iránti szenvedélyt egy személyben egyesítő George Best következő mondata bármelyik rocksztár életrajzába beillett volna: "1969-ben lemondtam a nőkről és az alkoholról. Életem legrosszabb húsz perce volt".

Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi
Szurkolni csak sörrel lehet

Az Independent egy korábbi cikke a fiatal angol férfiak körében magát makacsul tartó nézettel magyarázza a futball és az alkohol összekapcsolódását, vagyis sokuknak az a kényszerképzete, hogy nem tekintik igazi férfinak őket egészen addig, amíg egy éjszaka le nem gurítanak 10-12 sört, majd hajnalban a vécécsészét ölelve térnek magukhoz. Ahogy idősebbek lesznek, ez a fajta viselkedés veszít a vonzerejéből, de a homogén férfiközeg késlelteti az érési folyamatot. Márpedig egy futballklub pont ilyen hely.

Hősökből roncsok

Más sportágakkal összehasonlítva a futballt azért fertőzte meg sokkal nagyobb mértékben az alkoholizmus, mert olyan csapatsport, amelyet átitat az italozás kultúrája. A BBC szerint az edzők és a menedzserek is bátorították a játékosaikat a közös kocsmázásra, azt remélve, hogy az ott megélt közösségi élményt és hangulatot át tudják vinni a stadionba is. De ha el is ítélték ezt a fajta lazítást, akkor is elfogadták, hogy része a játéknak, így sokszor csak annyit kértek a játékosaiktól, hogy ne öt, hanem csak három-négy sört igyanak meg egy este.

A lerészegedések egyéb, a sportolói hivatással nem teljesen összeegyeztethető tevékenységeket is maguk után vontak. Paul Gascoigne neve mellett több autóbaleset is szerepel, de olyan, bizarrabb jelenetek is előfordultak vele, hogy beszélő papagájokkal sörözött. Az Arsenal volt játékosa, Ray Parlour taxisofőrre támadt Hongkongban, a Newscastle és az Arsenal labdarúgóját, Malcolm McDonaldot üres whiskys üvegek között találták meg kómában. Paul McGrath egy interjúban elismerte, a pályán sokszor visszatartotta a lélegzetét, hogy a társai ne érezzék rajta az alkohol szagát.

Amikor Ferguson átvette a Manchester Unitedet, egyből megértette, milyen súlyos problémával néz szembe, miután a csapat az irányítása alatti első meccsen 2-0-ra kikapott az Oxfordtól. A vereség elsődleges oka ugyanis az volt, hogy a játékosok borzalmas fizikai állapotban voltak, mert nem sokkal korábban Ferguson elődjének a búcsúbuliján itták le magukat.

Forrás: AFP/Ian Kington
A nagy újrakezdő, Tony Adams

Vannak, akik - mint például Paul McGrath - könyvvel írják ki magukból a traumát, amit az alkoholizmus okozott. Az 59 éves korában elhunyt George Best, akit a májátültetés sem tudott megmenteni, a kórházi ágyához hívta a News of the World című lap fotósát, hogy egy utolsó fényképet készítsen róla azzal az üzenettel, hogy "Ne halj meg úgy, mint én". Mások, mint Tony Adams, egyfajta missziós tevékenységgel törlesztettek az alkoholmámorban eltelt évekért. Megannyi kocsmai verekedés, ittas vezetés és rendbontás után Adams az 1996-os Európa-bajnokság után nyilvánosan elismerte, hogy alkoholista, majd egy sikeres kezelés után Anglia leghíresebb ex-alkoholistája lett, zongorázni tanult, könyvet írt, és egy jótékonysági klinikát hozott létre a függősséggel küszködő sportolóknak. Az egyelőre még nem világos, hogy Gascoigne melyik forgatókönyvet fogja követni. Anglia egyelőre azért szorít, hogy ne ismétlődjön meg George Best tragédiája.

Ára van a mámoros éjszakáknak

Scott Miller, a Fulham FC fitneszedzője megdöbbentőnek tartja, hogy sok edző azzal az indokkal próbálja meg mérsékeltebb italfogyasztásra fogni a játékosait, hogy az ivászatuk árt a csapat imázsának. Miközben rengeteg, a játékosokra és a teljesítményükre is káros következményre is hivatkozhatnának. Rövid távon az alkoholfogyasztás figyelem- és egyensúlyzavart, alvászavart és dehidráltságot okoz, és megzavarja az összpontosítást is. Egy kialvatlan, szétszórt játékos pedig aligha érzi magát kirobbanó formában, és a csapatának sincs a hasznára. A dehidratáltság következtében a sportolók szervezetében felhalmozódhat például a tejsav, a tápanyagok pedig nehezebben jutnak el az izmaikhoz. A hosszabb távú következményeknél mindenképpen számolni kell a függőséggel, amely elkerülhetetlenül ront a sportolók teljesítményén, hiszen a túlzott alkoholfogyasztás stresszének kitett szervezet nem lesz képes optimálisan működni, a sérülésekkel is nehezebben küzd meg.