Vágólapra másolva!
Játszótéren ugrókötelező kislányoknak is köszönheti a váratlanul jött ismertséget Bánhegyi Adrienn, akinek a Budapesten forgatott videóját több mint kétmillióan töltötték le egy hét alatt. A naptárja 2017-ig tele van, állandóan utazik, fellépett már NBA-meccsen is, az amerikai közönség minden kis trükkjét honorálja, a japánok viszont meg sem nyikkannak a műsorszám végégig. Két világcsúcsot is tart, napi egy-másfél órát gyakorol, és olykor csapatépítést is vállal cégeknél, mert szerinte az ugrókötél kiváló eszköz közösségi célokhoz.

"Apukám látott egy filmet, amelyen kislányok ugróköteleztek egy játszótéren, innen jött az ötlet, hogy nekem is ezt kellene csinálnom" - mesélte az [origo]-nak egy húsz évvel ezelőtti élményét Bánhegyi Adrienn. A szombathelyi lány már-már világhírű lett az elmúlt napokban: Budapesten forgatott klipjét több mint kétmillióan látták a YouTube-on. "Már kétmillió? Ezt én sem tudtam, eléggé meglep. Egy kicsit tényleg olyan, mint a hirtelen jött hírnév."

Kevesebb mint egy hét, több mint kétmillió néző:

http://www.youtube.com/embed/ofOJoK-eEWo?rel=0

A klip a múlt héten bekerült a tíz legtöbbet tárgyalt vírusvideó közé a világon a reklámmal és marketinggel foglalkozó Simply Zesty toplistáján. Bár az illusztris budapesti helyszíneken forgatott, rendkívül népszerű videó országimázs-építésnek is kiváló, nincs mögötte semmilyen állami megrendelés, teljes mértékig privát kezdeményezés: a Bánhegyit foglalkoztató Lords of Gravity csoport menedzsere, Zippenfénig Gábor találta ki, az ugróköteles sport és Budapest promotálására.

Bánhegyi öt éve tagja az akrobatikus kosárcsapatnak, előtte tizenöt évig versenyszerűen ugrókötelezett, több világ- és Európa-bajnoki címet nyert, és a mai napig is tart két világcsúcsot. Az egyik rekordot csapatban érte el, a másikat viszont egyénileg, még 2006 novemberében: háromszor pörgette át a kötelet maga alatt egyetlen felugrásnál, és ezt megismételte 330-szor. "Ez egy ötperces folyamatos ugrálás volt, amihez jó kondi és technika kell. Nem az számít, hogy milyen magasra ugrom, hanem az, hogyan tekerem meg a kötelet, tehát a technika a fontosabb."

A világszerte turnézó Cirque du Soleil társulattal Bánhegyi német varietészínházakban lép fel, cirkuszi produkcióban is szerepel kisminkelve, de többször fellépett már NBA-meccsek szünetében is. Néhány hozzászóló kifogásolta, hogy a Budapesten forgatott videójában vágások vannak, de több folyamatos produkciót is meg lehet találni a neten (lásd a következő videót). "Csak a különböző helyszínek miatt kellett összevágni a videót. A leghosszabb, megállás nélküli műsorszámom öt perc. Általában kibírom" - teszi hozzá nevetve. Ehhez pedig kemény gyakorlás kell, napi egy-másfél órányi ugrókötelezés, mellette pedig fitnesz- és futóedzések, Bánhegyi kondija így meg is felel egy élsportolóénak: "Sok választásom nincs, ebből élek."

Vendégszereplés egy amerikai tv-show-ban:


A szombathelyi lány olyan gyorsan tekeri a köteleket, hogy néhány hozzászóló inkább lelassítaná a felvételt, mert akkor láthatná is, mi történik. "Valóban látványosak lennének a szuperlassítások, de most az volt a cél, hogy magasan tartsuk az energiát végig, az egész videó alatt. Ha lesz rá mód, a következő klipbe ilyeneket is teszünk, úgy egy-két trükköt is el lehet majd tanulni."

A 29 éves ugróköteles kedvenc mutatványa a kötéleldobás, amikor elengedi a kötelet, fordul egyet, majd elkapja, bennünket viszont a fenéken pattogós trükk lepett meg a legjobban. "Általában annak van a legnagyobb sikere. Ez egy létező trükk volt, nem én találtam ki, bizonyos modifikációit viszont igen, mert sok ilyet is ki lehet találni. Erre lehet külön is edzeni hasizomgyakorlatokkal. Ritmus kérdése az egész, ha a helyes ritmusra ráérzel, már könnyű fenéken pattogni."

Általában közös ötletelés alapján állnak össze a videók, többnyire Zippenfénig a producer, azaz ő határozza meg a fő koncepciót. Így volt ez Budapest esetében is, ami Bánhegyi egyik álomhelyszíne is lehetett volna: "Ritkán járok haza, így nagyon örültem Budapestnek. De legközelebb valamilyen meleg országban szeretnék forgatni, lehetőleg egy strandon." Látványvilágban bőven van tartalék az ugróköteles videókban, egy korábbi német felvételen például látható egy trükkös vágás, ahol a főhősnő eltűnik egy fa mögött, majd ismét előbukkan, de már egy másik mutatvánnyal.

Trükkös vágás 0.30-nál:

http://player.vimeo.com/video/49482099?badge=0&autoplay=1


Olyan trükk nincs, amelyet veszélyesnek tart, de az ízületek komoly terhelést kapnak ugrókötelezéskor, ezért időt kell fordítani más gyakorlatokra is, amivel megelőzhetőek a sérülések. "Mindig lépést tartok az újdonságokkal, és alkalmazom őket, hogy elkerüljem az Achilles-ín-gyulladást."

Komolyabb probléma az állandó utazás. Hétfőn éjjel Amerikából repült haza (ahol promóciós videót forgatott), kedden délelőtt 11-kor pedig már felszállt a Hannoverbe tartó gépre, közben két tévének nyilatkozott, és még az [origo]-nak is. "A héten végig Hannoverben leszek, a jövő héten pedig már Orlandóban, de már az egész évre megvan a programom. Sok függ attól, hogy kinek milyen a személyisége, én szívesen utazom, a bennünket utaztató cégek is nagyon figyelnek, hogy a lehető legnagyobb kényelemben legyünk. Az időeltolódás és az éghajlatváltozások azért elég fárasztóak. És magánéletet élni sem a legkönnyebb, egyelőre egy kicsit korai is még beszélnem róla, mert állandóan úton vagyok."

Cserébe viszont több kultúrával is megismerkedhet, németül és franciául is beszél, angolul pedig egyenesen úgy pörög a nyelve, mint a kötél a kezeiben, elvégre angol szakon végzett Szombathelyen, sokszor ő konferálja fel a műsorokat. Aztán kifigyeli, hogyan reagálnak a különböző országokban egy-egy produkcióra: "Nagyon másképp, más-más poénok tetszenek nekik. A legnagyobb különbség az amerikaiak és a japánok közt van: az amerikaiak minden kis trükkre reagálnak, a japánok viszont megvárják, míg vége lesz a műsorszámnak, addig meg sem nyikkannak, utána pedig tapsviharban törnek ki."

Forrás: Bánhegyi Adrienn

Pedig sokszor a közönség kedvéért színes műanyag gyöngyök vannak a kötélen, amelyet így jobban lehet látni, viszont Bánhegyinek nem a legjobb, mert lassítja a gyakorlatát. Van persze gyorsabb kötele is, általában hosszú műanyag nyéllel. A produkció közben még mosolyog is, de "van olyan trükk, amelyik közben nem lehet mosolyogni".

Bánhegyiről a Washington Post is cikkezett már, olimpiai szintű teljesítménynek nevezve a bemutatóját. "Nagy dicsőség, ha így beszélnek rólam, de érdekesebb, ami a sportágra vonatkozik: remélem, előbb-utóbb helyet kap az olimpián, mert nem szubjektív, nagyon sok számolható elemet tartalmaz, és látványos is."

Bár az ugrókötelezéssel lett nem várt gyorsasággal ismert, a szombathelyi sportoló egyben fizioterapeuta és személyi edző is, sokáig tanított és fitneszklubokban dolgozott, manapság pedig többnyire gyerekeknek tart órákat, amikor hosszabb ideig egy városban tartózkodik. "Csapatépítő tréningeket is tartok cégeknél, az ugrókötél kiváló közösségi célokra, nosztalgiát ébreszt a felnőttekben, mert gyerekkorában mindenki fogott kötelet."

Forrás: Lords of Gravity

A jövő miatt tehát nem kell aggódnia, taníthat fitneszt, vagy lehet személyi edző, és bármikor szívesen hazatér, de végleges költözésről egyelőre szó sincs, elvégre 2017-ig állandóan van valamilyen megbízása.