Vágólapra másolva!
Ősztől választható tantárgy lesz a sakk az általános iskolákban, a tananyagot összeállító Polgár Judit azonban hangsúlyozza, nem nagymestereket akarnak nevelni a gyerekekből, a cél a logikus és kreatív gondolkodás fejlesztése. A gyakorlatokat akár a sporttal vagy az irodalommal is össze lehet kötni, és különböző élethelyzeteket is szimulálnak velük. A Sakkpalota ennek megfelelően több, mint egy tanköny-munkafüzet páros: sakkpénzt, dominót és sakkvárat is készített hozzá minden idők legjobb női játékosa. Polgár az élet minden területét a sakk szemszögéből nézi, bár azt elismeri, hogy az élet nem logikaalapú.

Miben segíti legjobban a gyerekeket a sakk tanítása?

A Sakkpalota program fő elemei a gondolkodás gazdagítása, a logika, a kreativitás, a térbeli látás, az előre tervezés, előre gondolkodás fejlesztése. Ugyanakkor benne van a programban egymás tiszteletre tanítása is, mivel a játék mindig kézfogással fejeződik be, a gyerekek megtanulnak veszíteni, elviselni a kudarcot, feldolgozni a vereséget és a győzelmet egyaránt. Közben jó szocializációs terep is, mert kiegyenlítheti a társadalmi különbségeket, mivel mindenkinek egyformák az esélyei. Az is nagy önbizalmat adhat egy gyereknek, ha otthon legyőzi az apukáját egy partiban.

A könyv egyik célja "a digitális korban fellépő gondolkodásfejlődési hiányosságok pótlása". Hogyan tompítja el a számítógépek kora a gondolkodás fejlődését?

Magam is egyre gyakrabban használom a számítógépet, az elemzőprogramokat, és butulást észlelek, mert nem vagyok állandóan rákényszerülve a gondolkodásra. Sok játékosnak hasonló gondot okot, hogyha átadja a kontrollt, és túlságosan rábízza magát a programokra. Rengeteg applikáció van iPodokra, okostelefonokra, magam is rengeteg stratégiai játékot használok, de kellenek az arányok, ez csak színezék, jutalmazás, nem épülhet minden erre. Az egész Sakkpalota programmal azt szeretnénk bizonyítani, hogy ebben a palotában nagyon sok minden történik: van hat figura, számukra hatféle szabályrendszer, plusz hatvannégy mező. A gyerekek megtanulnak orientálódni, felismerik az átlók jelentőségét, a figurák értékét, a számokat, továbbá sok mindent egyben kell tartaniuk a fejükben.

Úgy tudom, többféle tantárgyhoz is kapcsolódik a könyv. Milyen tárgyaknál vehetik a legjobban hasznát?

A legbeváltabb a matematikával való párhuzam, rengeteg teszt bizonyítja, hogy a sakkozás fejleszti az eredményeket. Svédországban 450 iskolában tanítanak sakkot, azok a gyerekek, akik sakkoznak, minden területen javulnak, mert javul a koncentrációjuk. Mi magyarhoz is használjuk, történeteket mesélünk, de mozgásos feladatokat is játszunk, sakkversünk is van. Ugyanakkor minden pedagógusnak magának kell eldöntenie, hogy milyen feladatot végeztet a gyerekekkel, hogyan szabja az ízléséhez a programot.

Forrás: Polgár Judit


Rímek, mondókák, találós kérdések is tartoznak a könyvhöz. A sakk maga is csak egy eszköz a sok közül?

A magyar nyelvi feladatokban a sakk csak kiindulási pont, például a vezér, bástya, huszár szavak elválasztását lehet gyakorolni, így ismert környezetben gyakorolhatnak a tanulók. Vagy feldobjuk a bástya szó betűit a táblára, és abból kell kirakni más szavakat. De nem csak a magyarhoz lehet eszköz, általában jól lehet érzékeltetni vele a különbségeket, mert a vezér többet ér, mint a nyolc gyalog, amivel bizonyos élethelyzeteket is szimulálhatunk. De akár az anyagokról is beszélhetünk a gyerekekkel, ekkor szintén csak kezdőpont a sakk, például elmondhatjuk, hogy fából, műanyagból is készülhet sakk-készlet. Meggyőződésem, hogy a sakk kialakít egy rendezettebb gondolkodást a gyerekekben, ami kihat mindenre. A külföldi tapasztalatok alapján csak a gyerekek tíz százaléka nem figyel a sakkórákon, elvégre mindenki szeret játszani. A huszárral be kell járni a tábla minden kockáját, amit én is nagyon szerettem gyerekként, feladatot is jelentett, de ellenfél nélkül.

A könyv és a munkafüzet mellé számos játék is tartozik, mint a sakkvár, a sakkdominó, a sakkpénz. Milyennek kell elképzelni ezt a csomagot?

Egy vastag, keménykötésű tankönyv, hozzá van egy munkafüzet feladatokkal, illetve egy tanári kézikönyv útmutatóval. Illetve van még egy 18 oldalas melléklete is, ami kézműves foglalkozást, dobókockát, sakk-pénzt is tartalmaz, vagy éppen sakktáblát is készíthetnek, laminálással. A Sakkpalotával nagyon sok játékot lehet játszani, a végén pedig még oklevelet is kapnak a gyereket, van tehát egy kifutása a programnak.

Forrás: Polgár Judit

Elég komplex csomagról van szó tehát. Hogyan tesztelték?

Bő egy éve elkezdtük felmérni a meglévő programokat, az oktatási anyagok összefoglalóit. A legtöbb országban sakkoktatók tanítanak, pedagógusok csak kevés helyen, például a svédeknél. Számos helyen a különböző problémával küzdő gyerekek készségfejlesztésében segít a sakkoktatás. Szlovák, cseh, dán, angol anyagok is kerültek a kezembe. Folyamatosan, pedagógusok segítségével fejlesztettük a munkafüzetet és a tankönyvet is, egy pilot-projekt keretében pedig rengeteg visszajelzést kaptunk gyerekektől és szülőktől is. A Lemhényi Dezső Általános Iskolában már használják a programot, ami nagyon sokat segített. Szintén együtt dolgozott velünk Dr. Gyarmathy Éva, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

Csak az elsősöknek készült a tankönyv, nem volna célszerűbb hosszabb távra is kidolgozni módszereket?

Bár ez az elsősöknek készült, lesz folytatása negyedikig, tehát végig az alsó tagozatban. Egy hete egy szülinapi bulin egy anyuka kérdezte, hogyan tud csatlakozni a már másodikos gyereke a programhoz. Sajnos ő még nem tud csatlakozni, csak ha talál egy olyan nyitott pedagógust, aki ebben külön segíti.

Otthon, családi körben használható a könyv?

Nem szeretem azt mondani, hogy feltaláltuk a spanyol viaszt. A programot iskolai oktatásra fejlesztettük ki úgy, hogy a gyerekek lépésről lépésre kapjanak betekintést. Bizonyos mértékig lehet használni otthon is, a gyerek sebességét ott még jobban is figyelembe lehet venni, illetve a munkafüzet is használható külön. Ugyanakkor rengeteg az információ benne, egy tanár is csak akkor boldogulhat vele jól, ha igazán képben van vele, tudja, mire fut ki a program, abban pedig nem vagyok biztos, hogy egy szülő gyorsan nekiül, és mielőtt tanítani kezdi a gyerekének, átcsontozza, milyen is egészében a Sakkpalota. Valamennyire, egy picit másképp azért így is működhet.

Forrás: Polgár Judit

Mire számít, hány iskolában használják majd a Sakkpalotát?

Későn jött ki az információ, hogy bekerült a tantervbe, az iskolák már összeállították a maguk tanrendjét, bár bizonyos mértékig ezeken még lehet változtatni, és erős az érdeklődés a program iránt. Hamarosan húsz tanár kapja meg a képzést, és viszi be a Sakkpalotát a maga iskolájába. Lehet, hogy ötven iskola lesz, lehet, hogy százötven, de számomra az a legfontosabb, hogy aki elkezdi, az gondolja is komolyan.

Mit gondol a sakkbokszról, ahol felváltva csatáznak a résztvevők a két sportágban, és a sakkparti is a ringben zajlik? Lehetne ezt is oktatási célra használni?

Figyelemfelkeltésnek nagyon jó, és vicces is, mert mindkettő megmozgatja az agyat. Mi is bemutattuk, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy oktatási célra kellene használni. Össze lehet kötni a sportot a sakkal, de másképp, például ha a gyerek ránéz a táblára, amelyen áll öt figura, aztán átfut egy másik táblához, ahol felállítja a táblát ugyanúgy - ez egyben memóriagyakorlat is.

http://www.youtube.com/embed/t7ZwMVLMezI?rel=0

Sakkboksz-vb a hőskorszakban


Ön nem járt állami iskolába, magántanuló volt, a gyerekei viszont hagyományos iskolába járnak. Milyen előnyei és hátrányai vannak az egyik, illetve a másik oktatási formának?

Mikor a testvéreimmel elkezdtünk tanulni, még teljesen más volt a világ, nem volt számítógép, utazás sem igazán, a szüleim fanatizmusával pedig nem nagyon találkoztam máshol. Egészen különleges életformát éltünk. Mi a férjemmel úgy döntöttünk, nem vagyunk alkalmasak arra, hogy egy dologra fókuszáljunk, ami szüleimnek is több évtizednyi munkát jelentett, a mai világ pedig sokkal komplikáltabb, a nyelvtanulás például már nem nagy dolognak, hanem kötelező körnek számít. Nekem jó volt, ahogy a szüleim neveltek, de mindenki azzal tud a legjobban nevelni, amiben hisz. Illetve, ha kiderülne a gyerekről, hogy kivételes tehetség, akkor elgondolkoznék, de a szüleim ezt nem várták meg, hanem megszerettették velem a sakkot. Zseniális pedagógusok, most is tanítnak, imádják, amit csinálnak, nem kímélik az energiáikat.

Egyszer azt mondta, a dicséret a legjobb és legolcsóbb dopping. Nekem úgy rémlik, ez egyáltalán nem evidens az oktatási rendszerben.

Nemcsak az oktatási rendszerben, hanem általában, a mindennapokban sem. Ez olyan, mint a köszönés, jól esik a másiknak. Sok aprósággal könnyebbé tudnánk tenni a mindennapokat, és jóval kevesebb frusztráció lenne. Nekem mindig az volt a hozzáállásom, hogy az élet szép, a boldogság viszont azon is múlik, mit milyennek fogunk fel, mert belekötni mindig lehet valamibe. A pedagógusok is sokkal jobban tudnak figyelni a gyerekekre, ha elismerik őket. Nálunk sosem voltak eléggé megfizetve, viszont a megbecsülés is fontos, aki jól tanít, azt meg kell becsülni az iskolán belül és a szülők részéről is.

Hamarosan a legjobb játszmáiról írt könyve is megjelenik magyarul (angolul már kapható, How I beat Boby Fischer's Record - Hogyan döntöttem meg Boby Fischer rekordját címmel). Ez a könyv csak egy szűk szakértő közönség számára lesz érthető?

A szándék szerint annak, aki már versenyszerűen játszik, már élveznie kellene, de ezt nagyon nehéz belőni. Sokan érdeklődtek a kezdetekről, hogy milyenek voltak az első játszmáim, és úgy döntöttem, visszamegyek egészen a gyakorlójátszmákig, amelyeket hétéves korom óta félretettem, cügöltem magammal költözésről költözésre. Minden apró részletet lejegyeztem, és az első, egy-két lépéses játszmák után egyre hosszabbak következtek. A könyvben egy versenynapló is van, ahol a torna összes játszmája utáni érzéseimet is leírtam. A rekorrdal (Polgár Judit mindössze 15 évesen lett férfi nemzetközi nagymester, fiatalabban, mint Fischer) zárul az első rész, és még további kettőt tervezek.

Forrás: Polgár Judit
Polgár Judit a norvég Magnus Carlsennel

Írna regényt is, melynek a sakk a vezérmotívuma, vagy marad szigorúan az ismeretterjesztésnél?

Éppen most készül Berg Judit könyve, egy sakkregény, amelyről szoktam vele aktívan kommunikálni. Elsősorban arról, hogy milyen, az életre is kiterjedő elemei vannak a sakknak. Ez nekem azért fontos, mert szeretek minél több olyan platformra lépni, ami a sakkot megkedvelteti az emberekkel, ilyenek az okostelefonos applikációk és ez a könyv is.

A könyvek írása egyben azt is jelenti, hogy a háttérbe szorul a versenyzés?

Most épp a második kötet megírása miatt vagyok időzavarban, illetve a Sakkpalotának is van visszhangja, interjúkat adok, konferenciákra megyek. Genfben június végén lesz egy komolyabb tornám, illetve már tervezzük az őszi Aquaprofit Sakkfesztivált, ami nagyon izgalmasnak ígérkezik, úgy formáljuk át, hogy része legyen a sport, a művészet, a kultúra.

Tud mondani olyan hétköznapi problémát, amit a sakktudás segítségével oldott meg?

Nekem sok mindenben segített, én ilyen szemszögből élem az életemet. Minél magasabb szinten játszik az ember, annál jobban hozzászokik az állandó döntéshelyzethez, megtanul a másik fejével gondolkodni, kreatívabb, spontánabb lesz, illetve általánosságban javul a koncentrálóképessége. Konkrét példa most nem jut az eszembe, de a gondolkodásomat befolyásolja: én túl logikus vagyok, mindent racionálisan közelítek meg, de az élet nem logika alapú. Ilyen szempontból picit outsider is vagyok.