Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság következő ülésén foglalkozik a doktori címétől megfosztott Schmitt Pál ügyével.

A volt államfőt azok után fosztották meg doktori címétől, hogy a Semmelweis Egyetem jogorvoslati bizottság megállapította, törvénytelen és etikailag kifogásolható volt, hogy a Magyar Testnevelési Egyetem doktori címet adott Schmittnek 1992-ben.

Schmitt kisdoktori címét több hónapos procedúra eredményeként tavaly márciusban azután vonta vissza a TF jogutód Semmelweis Egyetem szenátusa, hogy az intézmény által felállított tényfeltáró bizottság megerősítette a hvg.hu januári cikkének állításait, miszerint a doktori dolgozat jelentős részét Schmitt más források teljes vagy részleges átvételével készítette el.

A Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnöke a doktori disszertációval foglalkozó vizsgáló alatt felfüggesztette tagságát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban, de tavaly nyáron úgy nyilatkozott, amint véget ér a plágiumügy, folytatja a munkáját, és visszakapja az általa korábban vezetett bizottságot is.

Az [origo] megkereste a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy a plágiumügy lezárása hogyan érinti Schmitt NOB-ban betöltött szerepét, és azt a választ kaptuk, hogy a Végrehajtó Bizottság jövő héten, Szenpétervárott tárgyalja Schmitt ügyét.