Társoldalunk:

Féltávnál jól áll a magyar rg-csapat az Eb-n

2013.06.01. 14:51

A Vass Dóra, Böröcz Bianka, Kécza Daniella összeállítású magyar válogatott négy gyakorlat bemutatása után a 13. helyen áll a ritmikus gimnasztikázók bécsi Európa-bajnokságán a csapatok versenyében. Vass egyéniben az előkelő 14. pozíciót foglalja el.

Vass karikával 16,319 ponttal a 18. helyen végzett, ugyanezzel a szerrel Böröcz Bianka 14,750 ponttal a 43. lett.

Vass a labdás produkciójára 16,383 pontot kapott, amivel szintén 18., Kécza Daniella pedig 14,766 ponttal 41. lett - tájékoztatott a hazai szövetség. A magyar felnőtt csapat a négy gyakorlatra összesen 62,215 pontot kapott, ezzel a 13. helyen áll a 30 együttest felvonultató mezőnyben.

Bár egyéni összetett végeredményt nem hirdetnek, a jövő évi top Eb szempontjából komoly jelentőséggel bír az egyéni összetett.

Ebben Vass Dóra 32,699 ponttal két szer után a 14. A különböző szerekkel elért három legjobb eredmény alapján dől majd el, hogy ki utazhat el a jövő évi top Európa-bajnokságra, amelyen a legjobb 20 versenyző, ám országonként legfeljebb kettő szerepelhet.

Szombaton délután Vass buzogány- és szalaggyakorlatát mutatja be, míg Böröcz buzogánnyal, Kécza pedig szalaggal szerepel. A felnőtteknél nyolc gyakorlat - a magyarok esetében a pénteki négy és a szombati - alapján egyéni csapat végeredményt hirdetnek, valamint az is kiderül, hogy egyéniben ki kerül szerenkénti fináléba.