Társoldalunk:

A Dagadt Köcsög utolér

2013.06.13. 13:00

Moós Gergő a korai haláltól rettegve, 31 évesen, 124 kilósan kezdett el futni, de fél óra is kevés volt neki egy 3 km-es körhöz. A fogcsikorgató, kevés haladást hozó küzdelemből egy félve bevállalt futóverseny és egy hasra ütésre elnevezett blog emelte ki. Az eleinte gátlásokkal küzdő informatikus először csak magáért akart küzdeni, de amikor tömegesen követni kezdték, a csapat élére állt. Két év alatt több száz fős közösséget épített, ma már országos sportklub létrehozásán dolgozik társaival. A  Dagadt Köcsögök mindig számíthatnak egymásra, és tele vannak hihetetlen történetekkel.

Az Orczy-kert gondnoka udvariasan bemutatkozik, aztán meredten nézi a salakos pálya mellett gyülekező futók egyenpólóját, végül felteszi a szemüvegét. "Szemüveggel is az a nevünk" - érkezik a mosolygós biztatás az egyik futótól, miközben edzéshez gyülekezik az árvíz miatt a Margitszigetről kiszorult Dagadt Köcsög Team.

Ujjongás, mosoly és időnként egy-egy ölelés fogadja az érkezőket, közben Judit tömören összefoglalja a történet lényegét: "Két év alatt egyetlenegy emberből, Gergőből egy 700 fős közösség lett, szinte naponta lépnek be újoncok, és nemcsak Budapesten, vidéken is vannak már tagok."

Az egyetlen embernek eredetileg esze ágában sem volt közösséget építeni, bajban volt, megpróbált menekülni. "Apukámat és apukám bátyját is elvitte a szíve fél éven belül, én pedig ott álltam 31 éves informatikusként, 124 kilósan, 140 körüli vérnyomással, és megállapítottam, hogy van még nagyjából 20 évem" - meséli Moós Gergő. "A fejemben volt már addig is, hogy talán futnom kellene, apám halála volt a végső lökés, 2010 karácsonyán."

Melegít a DK

Fotó: Magócsi Márton - Origo

Gergő kőkeményen küzdött, de több mint egy évig nem igazán tudott fogyni, és a dunakeszi kiserdőben kijelölt 3 km-es körön sokáig nem bírt 30 perc alá menni. Sokszor azt érezte, akkor se tudna tovább menni, ha fegyvert tartanának a fejéhez, ilyenkor leült, majd sétálva folytatta. "Csak keveset fogytam, de egy idő után mégis sokkal fittebbnek éreztem magam, ez segített. Ezek a kis győzelmek megacélozták a lelkem."

A Dagadt Köcsög születése

2011 tavaszán a Vivicittá futóverseny hirdetése szöget ütött a fejében, de 111 kilósan még mindig csak sétálással vegyes kocogásra, 8-10 perc körüli ezer méterekre és rövid távokra volt képes. Abban sem bízott, hogy végig bír menni, attól rettegett, hogy a záróbusz utoléri, és kiröhögik. Hosszas vívódás után mégis benevezett. "Nálam ez volt az a kattanás, hogy volt egy életed, és leveted magadról. Ott vagy az Andrássy úton ezer futóval, és a cikizés helyett biztatás fogad. Rádöbbentem, hogy megérkeztem a helyemre, csodálkoztam, hogy eddig hol voltam, és világossá vált, hogy versenyről versenyre fogok járni."

Másnap éjszaka elindított egy blogot, amiből valami egészen más lett, mint aminek eredetileg szánta. "Kezdtem elhinni, hogy van tétje a dolognak, és egy év múlva fontos lesz visszanéznem, hogy mit érzek, min megyek keresztül. Gondolhatod, hogy éjjel egykor milyen címet találsz ki egy blognak, amit csak magadnak írsz. Azt mondtam, legyen valami hülyeség, mondjuk Dagadt Köcsög, aztán menjünk tovább. Ha tudom, hogy mi lesz ebből, biztos valami normálisabb nevet adok, de végül jól sült el."

Gergő csak magát akarta megmenteni

Fotó: Magócsi Márton - Origo

Az írásait egyre többen kezdték olvasni, erre viszont csak akkor döbbent rá, amikor megcsinálta a Dagadt Köcsög feliratú futópólóját, poénból kitette a blogra, és hamarosan 23-at rendeltek tőle. "Más blogokon is fent vannak fotók arról, hogy valaki mennyire le tudott fogyni, engem viszont napi szinten lehet követni 120 kilótól kezdve. Talán ez adta a vonzerejét. Végig tudod nézni a  jó és a rossz döntéseket, a sérüléseket, az edzéseket, az étrendeket, és kiderül, hogyan lesz egy 124 kilós emberből olyan, aki 3 óra 46 perces maratont fut."

Győzködés nélkül épül a csapat

A váltásnak a versenyre járás és a blogírás mellett része volt a tudatos étrend is, amivel végre a fogyás is elkezdődött, és közben sikerült kitörnie a magányosságból. Előbb a Futóblog csoportjába járt el, aztán a Facebookon szerveződött Dagadt Köcsög Team élére állt. 2012 áprilisa óta minden csütörtökön közösen edzenek a Margitszigeten, egyetlen év alatt óriási csapatot gyűjtöttek.

A mára 80 kiló körül tartó, heti 100 kilométert futó Gergő csoportjában több mint 700-an vannak a Facebookon, közülük 150-200-an aktívak. "Kérdezik, miért nem hívom, győzködöm a másik 500 embert, de nekem csak a magot kell elvetnem, a többi menni fog magától. A lényeg, hogy a fejükben már ott van a futás."

Fotó: Magócsi Márton - Origo

A két kisgyereket nevelő Julcsi azután érkezett a csapatba, hogy megunta az otthon ülős életet, és elfogadta egy barátnője meghívóját a DK-ba. "Rögtön megfogott az a pozitív szemlélet, hogy senkit nem nézünk le. Van ultrafutónk, aki az én öt kilométeremet fél lábbal teljesítené, de ő ugyanúgy drukkol nekem, ahogy én drukkoltam neki a múlt vasárnap, hogy lefussa a 212-t a Balaton körül." Ezzel együtt Julcsi egyszer annyira kikészült, hogy bejelentette, nem csinálja tovább, de esélye sem volt. "Másfél óra alatt kaptam vagy száz kommentet a csapattagoktól, amivel úgy helyre raktak, hogy hamar meggondoltam magam."

A DK-ban megszokottá vált egymásra figyelést Gergő is kulcstényezőnek tartja. "Nálunk mindig van a te tempódra, a te problémádra társ, meg tudod vele beszélni, neki milyen megoldás jött be, legyen az Achilles-ín-kezelés, ruha- vagy cipőválasztás, edzésmódszer. A sok új belépőt ez a közösségi szellem fogta meg, többségük meg is marad a DK-ban."

DK-s vagyok, nem veled versenyzek!

A DK-papaként ismert János 62 évesen, szintén a semmiből indulva vágott bele. "A vejem futott, a fiam és a lányom is futott, azt mondtam, ne mondjátok nekem, hogy én nem bírom lefutni." Az első edzésén sikeresen körbesétált-kocogott a Margitszigeten, azóta itt van. A nemrég lerobbant csípője miatt az orvos letiltotta, de az edzésekre így is eljár, pusztán a közösségi élmény miatt, a versenyeken pedig logisztikusként segít.

Fotó: Magócsi Márton - Origo

Judit kifejezetten jó jelnek tekinti, hogy a DK-ban sokan a nulláról indulnak, mert pont az a lényeg, hogy minél többen keljenek fel a fotelből. Gergő megerősíti a szavait: "Nekem az a fontos, hogy azok az emberek, akik a tévé előtt punnyadnak, megtudják, van kiút. Mindenkiben megvan a képesség, hogy változtasson. Elég egy futócipő, és ki tudsz lépni az eddigi keretekből, a csapatot pedig mi adjuk hozzá."

Bár a csapat pólóját (DK) időnként tévesen a Demokratikus Koalícióhoz kötik a villamoson, és beszólnak nekik, a versenyeken általában elismerés veszi körül őket. Ezzel együtt volt versenytárs, aki azzal gúnyolódott, hogy egy Dagadt Köcsög nem előzheti le. Válaszként azt tervezik, hogy felírják a pólójukra: "DK-s vagyok, nem veled versenyzek!"

Vodka helyett futócipő

Bár a DK-n belül létezik egy Nehézbombázók nevű túlsúlyoscsapat is, a kezdeményezés sokkal több egy fogyásra szakosodott klubnál. "A változásnak a lelki vonzata a lényeg nálunk, amit az is mutat, hogy sokan eleve vékonyan érkeznek közénk, nem a súlyukkal, hanem alkohollal, betegséggel vagy lelki problémákkal küzdenek. Tele vagyunk hihetetlen történetekkel, simán kijönne belőle egy könyv."

Fotó: Magócsi Márton - Origo

Az egyik példát a Forest becenévre hallgató Zoli adja, akitől ezt az idézetet lehet olvasni a DK Team blogján: "Tejsavfüggő lettem. Régen a reptéren azon törtem a fejem, hogy hány üveg vodkát vegyek a duty free-ben, most azon, hogy beraktam-e a futócipőt és a DK-mezt." A másik példát Gergő meséli el az Orczy-kertben levő tó partján: "Ádi halálos betegségben, szklerózis multiplexben szenved, ezt agykontrollal tudja úgy szinten tartani, hogy nem romlik, ami eleve orvosi csoda. A másik csoda pedig az, hogy itt van közöttünk, és ő az egyik ultramaratonosunk."

Az edzésre utolsóként, széles mosollyal érkező Ádám a hétvégi Ultrabalatonon sokadszor próbálta meg, hogy a 32 órás szintidőn belül érjen be, ez most sem sikerült neki, de a küzdelme a versenyen nagy létszámban induló DK meghatározó élményévé vált. "Nagyon szeretjük, van neki ez a beütése, amihez nagyon szurkoltunk, hogy végre sikerüljön. Szántódnál, körülbelül 20 kilométerrel a cél előtt szintidőn belül volt, amikor jött a hír, hogy már nem bírja. Az egész csapat sietett, próbált odaérni, hogy valahogy besegítsük. Végül 33 órát csinált, de így is mindenki úgy könyvelte el, hogy teljesítette a szintet, érmet, szalagot kapott, mi pedig megint megtapasztaltuk, hogy egy csapat vagyunk."

Meggyászolta a kövért, aki volt

A Balatont megkerülő versenyen a mindössze egy éve működő Dagadt Köcsög Team 14 váltócsapattal indult a június első hétvégéjén, azután pár nap alatt 20-30 új belépő érkezett. "Egységesek voltunk, 114 ember fehér mezben, DK-felirattal. Vidámak vagyunk, szeretjük egymást, természetes, hogy vonzzuk azokat, akik szólóban futnak. Az emberek el vannak magányosodva, szeretnének valahova tartozni, nálunk meg, ha beírom a Facebook-csoportban, hogy fáj valamim, három perc alatt hatan válaszolnak, és ez sokat számít" - mondja Gergő.

Gergő régen és most

Forrás: dagadtkocsog.blog.hu

A mostani lendületre alapozva a DK egy sportklub létrehozásán dolgozik, melynek bejegyzése a nyár végére várható. "Ennek a neve már nem lehet Dagadt Köcsög, azzal azért furcsa lenne pályázni vagy szponzorokat keresni. A célunk, hogy országosan elterjedt csoportjaink legyenek, integrálódjunk a tömegsportba, a nálunk működő szemléletet minél jobban elterjesszük." 

Gergő istenigazából bő egy hónapja érkezett meg az új életébe, amikor a kitartó edzéseknek köszönhetően a második maratoniját is lefutotta. Az április végi viadalon 5 perc körüli ezer méterekkel, 4 óra 20 perces várakozásait jóval felülmúló 3 óra 46 perces idővel ért célba. A blogján így írt az újjászületéséről: "Nem hittem el ezt az eredményt, temettem és gyászoltam azt a kövér csávót, aki voltam egykor, mintha nem is én lennék. Az egész leírhatatlan, ahogy hirtelen átlépsz magadon, és elöntenek az érzések, ahogy beértem a célkapun, már nem tudtam magamban tartani, csak zokogtam, mint egy gyerek. Kellett már."

Élete második maratonija után örömében sírt.

Exkluzív tartalmakért csatlakozz Facebook-oldalunkhoz!