Vágólapra másolva!
Edwin Moses kétszeres olimpiai bajnok korábbi gátfutó is pályázik a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöki posztjára, amelyért hárman vannak versenyben.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) keddi tájékoztatása szerint a jelenleg az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) igazgatótanácsának elnöki tisztségét betöltő Moses mellett Craig Reedie, a NOB alelnöke és Patrick Schamasch, a NOB korábbi egészségügyi igazgatója jelentkezett a WADA vezetésére.

Az 58 éves Moses versenyzői pályafutása alatt több mint tíz évig volt a 400 méteres gátfutás egyeduralkodója, 1976-ban és 1984-ben is olimpiai bajnok lett, 1983-ban és 1987-ben pedig világbajnok. A szám világcsúcsát több mint 15 éven át tartotta, s 47.02 másodperces ideje mind a mai napig minden idők második legjobb eredménye.

Az új WADA-elnök személyéről, az ausztrál John Fahey utódjáról jövő pénteken dönt a NOB végrehajtó bizottsága.