Vágólapra másolva!
Szolnoki Olivér egy ezüst, és egy bronzérmet is szerzett a Diák Pool Biliárd Európa-bajnokságon - közölte a Magyar Biliárd Szövetség.

Szolnoki Olivér máris duplázott a jelenleg is zajló, szarajevói 2013. évi Diák-Junior Pool Biliárd Európa-bajnokságon. A 15 éves, diák korosztályban indult Szolnoki kedvenc játéknemében, a 10-es játékban megfontoltan versenyzett, amely játéka eljuttatta őt egészen a legjobb négy közé.

Az elődöntőben végül az osztrák Guttenberger Dániel állította meg, aki egyébként meg is nyerte a versenyszámot. Ezt követően a fiatal magyar tehetség a 8-as játéknemben mutatta meg a tudását, ahol korábbi tapasztalatait is felhasználva, kitűnő játékával immáron a döntőbe jutott. Ellenfelétől, a német Filler Joshuától csak 4:6-ra kapott ki, megszerezve ezzel a második, immáron ezüstérmét is.

Szolnoki Olivér és a már junior korosztályba tartozó Papp Gergely előtt még nyitva van az érem lehetősége a 9-es játéknemben, hiszen mindkét játékos bejutott a legjobb 8 közé. Ezen kívül pedig hátra van még a csapatbajnokság is, ahol Szolnoki Olivéren és Papp Gergelyen kívül a junior korosztályú Horváth Ottó erősíti a magyar csapatot. A tornán még részt vett Szukics Martin junior és Szentimrei Kristóf diák korosztályú versenyzőnk is.