Vágólapra másolva!

A kormány újabb tízmilliárdot szán a Tüskecsarnokra

A Tüskecsarnok és a mellette lévő uszoda 2015-re készülhet el.

A kormány határozata szerint legfeljebb 9,32 milliárd forintos keretösszeget szánnának arra, hogy befejezzék a lágymányosi Tüskecsarnokot és a mellette épülő uszodát - derül ki a Magyar Közlönyből.

Az épületnek 2015-ig kellene elkészülnie. A multifunkcionális Tüskecsarnok 4 ezer ember befogadására lenne alkalmas, hat edzőteremmel, kiszolgálóhelyiségekkel, diagnosztikai laborral.

Az uszoda egy versenyekre alkalmas 50 méteres medence lenne, egy 25 méteres tanmedence, a lelátón 1000 ember foglalhatna helyet.

A Tüskecsarnokot 1993-ban kezdték építeni, ám a beruházás 1996-ban leállt. A kormány több focistadion felújítását vagy felépítését is bejelentette az elmúlt időszakban, ezekről itt olvashat.