Vágólapra másolva!
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nemrég megválasztott elnöke levélben köszöntötte Tarics Sándort, az 1936-ban olimpiai bajnok magyar vízilabda-válogatott játékosát, aki hétfőn töltötte be 100. életévét.

A német sportdiplomata mind a maga, mind a NOB nevében tisztelettel és meghatódva kívánt nagyon boldog születésnapot az 1949 óta San Franciscóban élő ünnepeltnek.

"Ön a kiválóság példaképe, minden egyes vállalkozásában, amibe belekezdett, a vízilabdában elért olimpiai bajnoki címétől kezdve a számos képességén át, mint építész, mérnök és feltaláló. Köszönöm Önnek, hogy az olimpiai mozgalmat lelkesíti, ösztönzi" - idézte Bach levelét a MOB honlapja.

A világ legidősebb olimpiai bajnokát Amerikában köszöntötte a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a hazai vízilabda-szövetség (MVLSZ), valamint levélben Orbán Viktor miniszterelnök. A kaliforniai otthonától alig néhány száz méterre rendezett ünnepségen Szabó Bence MOB-főtitkár olvasta fel a kormányfő sorait. "Tarics Sándor ez alatt a 100 év alatt más csúcsokat is meghódított: az olimpián, az építészetben lenyűgözte a világot" - írta - írta Orbán Viktor. "A magyar leleményesség példájaként megtalálta és kihasználta azokat a lehetőségeket, amiket mások észre sem vettek. Jobbkezesként bal kézzel dobott góljai ugyanúgy döntő fontosságúak voltak, mint az az ötlete, amellyel épületek százainak és emberek tízezreinek óvta meg épségét a földrengések alatt."

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szintén levélben köszöntötte Tarics Sándort, Kemény Dénes az MVLSZ elnökeként pedig helyszíni köszöntőjében azt emelte ki, büszkeségre ad okot, hogy magyar a világ legidősebb olimpiai bajnoka.

"Sokak számára talán meglepetés, hogy egy olyan kis nemzet, mint a magyar tudhatja magáénak a legidősebb olimpiai bajnokot a földön. Az már kevésbé meglepő, hogy vízilabdázó, mert minden negyedik magyar olimpiai bajnok pólós" - tette hozzá a válogatott szakvezetőjeként korábban három olimpiai bajnoki címet begyűjtött sikerkapitány.