Vágólapra másolva!
Széles vállú, duzzadó izmú, csokibarna bőrű nők és férfiak lepték el pénteken a budaörsi sportcsarnokot, ahol a WBPF ötödik testépítő- és fitnesz-világbajnokságát rendezik amatőrök számára. A vasárnapig tartó verseny első napján benéztünk a kulisszák mögé, majd a nap végén magyar világbajnoknőt ünnepelhettünk. Közben megtudtuk, miért féltékenyek a nők a testépítő férfiakra, hogyan hat a testre a szénhidrátcunami, és miért lehet sorsdöntő a barnító krém. 

A hazai pálya ebben a remek kisvárosi környezetben tényleg nagy előny volt. „Szép vagy, Eszti.” „Szép a has, Gabi, kurva jó vagy.” Ilyen és ehhez hasonló mondatokat kiabálták a rajongók, de ugyanígy érteni lehetett az edzőket is, akik „Tartsd a bal vállad!”, „Húzzad a combhajlítót!” vagy „Tartod a pózt, mosolyogj, Timi!” felkiáltásokkal biztatták versenyzőiket.

A vasárnapig tartó budaörsi vébén megyvenkilenc ország több mint 300 versenyzője indult, 32 kategóriában 64 magyar vesz részt.

Nem volt jó a délelőtti barnító krém

A nézőtér egyik legnagyobb kedvence Bánkuti Gabriella volt, aki menet közben döntött úgy, hogy bármi áron, de beszerez a délutáni döntőkre egy új barnító krémet, amellyel jobb esélye lehet a győzelemre. „Hiába vagyunk a nagy ellenfelemmel nagyjából egyforma fazonban, neki jobban kihozza a szárazságát ez a festék, úgyhogy nekem is hozzá kell jutnom” – mondja a magyarok talán legismertebb indulója, hiszen a krém minősége akár el is döntheti a versenyt. Látványos, ahogy a krémet a versenyzők segítői a lakások belső falfestéseinél használthoz hasonló ecsettel felviszik a testre.

A barnító krém minősége akár el is döntheti a versenyt Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Még több kép a vb-ről a képre, vagy ide kattintva

Gabriella szertornával és atlétikával kezdte a sportpályafutását, majd az aikidótól a táncon és a ritmikus gimnasztikán át a katonai közelharcig megannyi sportot kipróbált, majd a fitneszben találta magát, és 2009-ben vb-harmadik lett. A 165 centi alattiak athletic physique kategóriájában Eb- és vb-hatodik, páros testépítésben pedig világbajnok. Most négy év kihagyás és négy hónapos kemény felkészülés után megcélozta a csúcsot. Az egybe ruhás fordulóban a szakértők szerint Gabi ragyogott, és élete legjobb formáját mutatta. Itt elsősorban a test szimmetriáját és az arányokat értékelik a bírók, például azt, hogy a versenyzőnek a felső testéhez képest arányos-e a lába.

Míg a csillogó arcú és testű, tökéletesen kidolgozott izomzatú, mosolygós Gabriella elmegy átöltözni a bikinis fordulóra, addig a többi versenyző a színpad mellett készül. Van, aki a rögtönzött edzőteremben emelget (meglepően kevesen tesznek így), tízből legalább 3-4 sportoló pedig – és ez az egész napra jellemző volt – eszik. A rizs alap, mellé jöhet a csirke vagy – ezt csak egy magyarnál láttuk – a meggylekvár. Többen fekszenek, mivel álló helyzetben a láb izomzata elvizesedik, egy arab versenyző például a nyolc fokos hideg ellenére a bejárat előtt feküdt le a földre. Ha felvesszük a nyugalmi pozíciót, akkor jobban kidagadnak az erek - magyarázzák a testépítők.

Ronaldo itt nem férne be az első húszba

A szemre való német párjával készülődő, 62 éves Somogyi Ottó 18 évesen kezdte a testépítést, Budaörsön pedig a 60 év felettiek masters kategóriájában szerzett bronzérmet. Az első tíz évben csak a hobbija volt az edzőtermek látogatása, de később megjött a kedve a versenyzéshez. Somogyi szerint a testépítő társadalom az évtizedek során fokozatosan döbbent rá a táplálkozás fontosságára.

„A lényeg az ésszerűen megválasztott táplálkozás, de mindenki saját maga kell, hogy rájöjjön az arányokra. Fiatal koromban nem volt jelentősége, de most, idősebben már szelektálni kell. Azért én is szeretek elmenni egy étterembe és jól belakni, de ilyenkor türtőztetni kell magam, sokat kell játszani a kalóriákkal. De túl sokat fogyni sem szabad.”

A 60 év felettieknek is különleges látványt nyújtanak Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Még több kép a vb-ről a képre, vagy ide kattintva

A versenyek előtt a testépítők alig isznak vizet, főleg azért, hogy a bőrük vékonyabb legyen. „Ennek a szálkásító periódusban van jelentősége. Csütörtökön és pénteken minimális mennyiségű vizet iszom, aztán hétfőtől szerdáig csak minimális szénhidrátot fogyasztok, ami után mint a szökőár, úgy éri az ember szervezetét a többlet szénhidrát. Ilyenkor a versenyző ugyanazzal a súllyal kétszer akkorának látszik. Aztán a versenyek után a testépítők egyből magukra szednek tíz kilót, de annak a döntő többsége víz” – avat be a részletekbe Somogyi.

A testépítés múltjáról és jelentőségéről azt gondolja, nem lehet véletlen, hogy 550 éve már Michelangelo is tökéletes alakú és izomzatú emberekről mintázta a szobrait. „Vagy nézzék meg Gustave Courbet Birkózók című festményét. A valóságban nem léteznek ilyen birkózók. De ma már az olimpiai sportágak is ott tartanak, hogy különös jelentőséget biztosítanak a testépítésnek. E nélkül már nem lehetne 9,7 alatt lefutni a száz métert. Ronaldo is csinálja, de itt nem férne be az első húszba.”
Somogyi szerint, ha megvan a megfelelő inspiráció, akár 85-90 éves korig is lehet folytatni a testépítést. „Ha mentálisan koncentrált vagy, akkor amúgy sem az számít, hogy hány kilót emelsz fel. Akár az üres rúddal is lehet fejlődni, ha fejben erre fókuszálsz. A saját karrierem végét még nem látom, mert megvan bennem az esztétikai igény. Ha ez hiányozna, akkor nem lenne ilyen gyönyörű kedvesem.”

A nők a riválist láthatják a testépítő férfiban

A beszélgetéset végighallgató, szüntelenül mosolygó ötvenes nő kérdésünkre megerősíti, hogy mennyire fontos számára partnere külseje. „Nagyon büszke vagyok rá, mint ahogy arra is, hogy itt lehetek vele ezen a családias, fantasztikus hangulatú eseményen. Próbálok segíteni neki, amiben csak tudok” – mondja a nő, aki ugyanúgy tanácsokkal próbálta ellátni a partról a párját, mint ahogyan az edzők is teszik. „Nagyon inspiráló a számomra, hogy jól tudok kinézni valakivel” – reagál Somogyi.

Kukucskáló riválisok a színpad mögött Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Még több kép a vb-ről a képre, vagy ide kattintva

A testépítőt a pályafutása során mindig megnézték a nők, ám szerinte nem mindig úgy, ahogy gondolnánk. „Sok esetben a riválist látták bennem. Egy hölgynek a természetes kívánalma, hogy minden tekintet őrá terelődjön, rosszul veszi ki magát, ha a pasit figyelik. Különös félreértések adódtak már ebből az esetemben. Ráadásul a mai napig egy negatív csengése van a testépítésnek, a versenyzőket összekeverik a diszkóajtóban állókkal.”

Somogyinak az évi 4-5 versenyen való indulás körülbelül százezer forintba kerül (nyerni ezeken pénzt nem lehet), ezen kívül táplálék-kiegészítőket is vásárol. „Mégsem érzem úgy, hogy túl drága sport lenne” – szögezi le.

Nézz tükörbe, és utána minősíts!

Bánkuti Gabriella a döntőben csodásan mutatott, jött is a lelátóról a tanács: „Nagyon szép a feneked, ne takard el!” A mosoly végig ott volt az öt finalista arcán, de a magyar versenyző tűnt a legarányosabbnak, és élete sikerét elvérve végül meg is nyerte a budaörsi világbajnokságot.
„Harminchárom évesen tényleg ez a pályafutásom csúcsa, hiszen az előző hónapban a felkészülés mellett 400 személyi edzést tartottam és felkészítettem 27 versenyzőt, akik közül öten itt vannak a vb-n is. Az volt a célom, hogy megnyerjem a vb-címet, hogy a férjem, aki most Irakban van testőrként, büszke legyen rám. Épp most problémák voltak az országban ott, ahol ő is van, és ez annyira megviselt, hogy két kiló mínusszal indítottam a versenyt.” Az Origónak azt is elárulta, hogy nagyon szeretnének gyereket. Most egy időre biztosan visszavonul, jövőre "a külső után a belső énemre fogok koncentrálni".

Bánkuti Gabriella pályafutása csúcsán - világbajnok lett Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Még több kép a vb-ről a képre, vagy ide kattintva

Kíváncsiak voltunk, hogy a bajnoknőre hogyan néznek a férfiak és a nők. „A férfiaknak két csoportja van. Az egyik azt mondja, hogy úristen, ez szörnyű, ez undorító, nekik szoktam mondani, hogy először légy szíves nézz tükörbe, és utána minősíts! Általában azok mondják ezt, akiknek fogalmuk sincs arról, mennyi áldozattal jár ez a sport. Aki ismeri a sportot, és arról álmodik, hogy egy ilyen testet kialakítson, vagy legalább a közelébe kerüljön, nos, ők megőrülnek azért a fazonért, amit mi produkálunk. Tetszik a férfiaknak ez a karakteres, vehemens nő, mint amilyen én vagyok, de nehezen tudnak befogadni. Azokkal viszont nem szoktam foglalkozni, akik nem úgy állnak hozzám, mint egy sportolóhoz.”

No és mi a helyzet a nőkkel? „A 70-80 százalékuknak nagyon tetszik a kinézetem, az az álmuk, hogy ilyenek legyenek. A tanítványaim az edzőteremben azt szokták kérdezni: ’Megfoghatom a fenekedet? Megfoghatom a combodat?’ Én erre mindig azt mondom, hogy persze, nyugodtan. Ilyenkor ők is érzik, hogy ebben mekkora munka van.”

Szombaton és vasárnap is érdemes kilátogatni a budaörsi vb-re (a belépés a helyi lakosoknak ingyenes, másoknak 1500 forint), mert a bikini-, avagy sportmodellek mellett a fitnesz kategória résztvevői is bemutatkoznak. Bővebb információ az egész napos programról itt.

Az első nap magyar sikerei

Junior testépítés: Nagy Dávid ezüstérmes
athletic physique (-165 cm): Bánkuti Gabriella világbajnok, Pap Tímea ezüstérmes, Urbán Zsilak Eszter bronzérmes
női testépítes, könnyűsúly: Szabó Noémi vilagnajnok, Kathine Mariann 5.
master testépítés (-50 év, 80 kg alatt) Krucsai József bronzérmes
master (+80 kg) Illyés József 4.
master (-60 év) Liszka Péter bronzérmes, Kovács László 5.
master (+60 év) Zimmerman Ferenc ezüstérmes, Somogyi Ottó bronzérmes