Vágólapra másolva!
December 1-jén bárki meggyőződhet arról, hogyan fogalmazgatók meg a zene nyelvén azok az érzések, amelyeket a bajnok sikere kavar a lelkekben. Tommy Víg világszerte ismert jazz zenész és komponista a Duna palotában rendezendő koncerten vezeti majd végig a közönséget a nyolc londoni aranyérem mámorán.

A hétfői próbán Szilágyi Áron győzelmének emlékére írt zenedarabot próbálta az 50 éven át az Egyesült Államokban élt mester, Tommy Víg és a Budapest Jazz Orchestra. A Vasas SC vívója kezdetben megilletődötten mozgott a számára szokatlan közegben és lelkesen ismerkedett a kottaolvasás abc-jével. A két híresség hamar megtalálta a közös nyelvet, elvégre a a zene és a sport kapcsolata vitathatatlan, mindkettő nyelve nemzetközi.

"Egy vívó pillanatok alatt otthon érzi magát a páston, bárhol is legyen a földön, mint ahogy egy zenész is percek alatt be tud illeszkedni egy zenekarba, függetlenül attól, hogy a többi muzsikus anyanyelvéből egy szót sem ismer" - mondta Tommy Víg, majd felcsendült a nyolcperces mű.

Forrás: Dobor Dezső

"Az elődeim közül Kárpáti Rudolf fantasztikus zeneértő és -gyűjtő volt. Az én életemben a zene másképpen van jelen. Két-három órával a verseny előtt még nyugodtabb muzsikát keresek, majd a bemelegítésnél már egyre pörgősebbet. Most hallottam először a rólam írt művet, a zene visszarepített az olimpiai pástra. A kompozíció remekül adta vissza a vívás lényegét és a döntő hangulatát. Átjött a vívás bonyolultsága és játékossága, szinte magam előtt láttam a döntő minden forró pillanatát" - mondta a bajnok.

"A vívással nagyon szerettem foglalkozni, mert ez a legmozgalmasabb sportág, a ritmikája közel áll hozzám. Könnyű volt Pars Krisztián forgását is megzenésíteni, de nagyon nehéz Risztov Éva sikerét átültetni a zene nyelvére" - tette hozzá Tommy Víg.

"Jelenleg a decemberi országos bajnokságra készülök, ezért a sok munka idején jólesett bekukkantani a próbába és megismerni a kitűnő zenészeket. Remélem, hogy hozzám hasonlóan az olimpiai bajnok társaim is élvezni fogják a róluk írt darabokat. A koncerten sajnos nem lehetek ott, mert aznap a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) párizsi ülésére hívtak meg" - nyilatkozta Szilágyi Áron.

A december 1-jei koncerten felcsendülő Aranyszimfóniák: „Aranyos Danuta” - Kozák Danuta, „Vívás!” – Szilágyi Áron, „Pont!” – Gyurta Dániel, „Vetés – aratás” – Pars Krisztián, „Kajakra!” – Dombi-Kökény, kajak páros, „Magyar erő” – Berki Krisztián, „Tántoríthatatlan” – Risztov Éva, „Aranylányok” – női kajak négyes.

A nagyszabású gálakoncerten Tommy Víg több neves művész közreműködésével mutatja be a műveit. Színpadra lép Benkó Sándor Kossuth-díjas klarinétművész és Mia Kim énekesnő.

A kompozíciókhoz írt verseit Sennyey Tibor költő olvassa fel, Darab Katalin balett-táncosnő az egyes sportágakat illusztráló művészi táncokat ad elő. Ruttka Ferenc festőművész a művek ihletésére egy vászonra kivetítve festi meg a győztesek képeit.