Vágólapra másolva!

Kalocsai porcelánt kapnak a legjobb műkorcsolyázók

A 2014. január 15. és 19. között sorra kerülő budapesti műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságra 36 ország 180 versenyzőjét várják a szervezők.

"Ez lesz a legrangosabb verseny a szocsi téli olimpia előtt. Reméljük, sokan kilátogatnak a 7000 fő befogadására kibővített Syma Csarnokba" - mondta az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Sallak György, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatója. Hozzátette, a kontinensviadalról nagyjából 25 órát közvetít a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).

Az Eb-n, amelynek hetedszer ad majd otthont Budapest, jelen állás szerint hárman képviselik a magyar színeket: a férfiaknál Forgó Kristóf, míg a jégtáncosoknál Turóczi Dóra és Major Balázs lép jégre.

A 19 éves Forgó elmondta, alig 4 évesen húzott először korcsolyát, és nagyon örül, hogy rögtön az első felnőtt évében sikerült kvalifikálnia magát az Eb-re, amelyen a legjobb 24-be szeretne jutni.

A Turóczi, Major duó tagjai már 2006 óta együtt korcsolyáznak, és mindenképpen szeretnének az első húszban végezni. Elárulták, a hazai Eb miatt idén a Csárdáskirálynőre versenyeznek.

"Idén sikerült a jövő évi vb-re is kvalifikációt szereznünk, de az Eb előtt még indulunk az országos bajnokságon és a téli Universiadén is" - mondta Turóczi, aki hozzátette, utóbbin szeretnék felülmúlni az előző alkalommal elért nyolcadik helyüket.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, az Eb-győztesek kalocsai porcelánnal gazdagodnak, illetve a megnyitón jégre lép az immár edzőként dolgozó Sebestyén Júlia, aki éppen tíz éve, az előző budapesti kontinensviadalon ért pályafutása csúcsára azzal, hogy aranyérmet nyert.

A magyar műkorcsolyasporttal kapcsolatban elhangzott, hogy bár Szocsiba egyetlen magyar sem jutott ki, de a junior korosztályban vannak ígéretes versenyzők, így a 2018-as téli játékokon minden bizonnyal ismét lesznek magyar indulók ebben a sportágban.