Vágólapra másolva!
A 2016-os riói olimpia helyszíneinek előkészítésénél a legtöbb esetben nagy a lemaradás az előzetesen tervezettekhez képest - legalábbis Eduardo Paes, Rio polgármestere szerint.

Paes a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szemléző testülete riói látogatásának alkalmából beszélt erről. Naval el-Mutavakel, a bizottság marokkói vezetője emlékeztette a riói szervezőket arra, hogy a szocsi téli játékok előtt az ottani rendezők aprólékosan kidolgozott időterv szerint haladtak.

Egyúttal arra biztatta a brazíliai olimpiáért felelős személyeket, hogy szigorúan tartsák magukat a határidőkhöz és világosan magyarázzák el az országban élő embereknek, miért kell támogatniuk az olimpia megrendezését.

A NOB részéről már többször érkezett kritikus észrevétel a riói előkészületekkel kapcsolatban, miközben a brazil állampolgárok egy része eleve nem ért egyet azzal, hogy dollármilliókat költsenek a játékokra, vagy éppen a most nyáron sorra kerülő labdarúgó-világbajnokságra.

El-Mutavakel - akinek a vezetésével a NOB szemlebizottsága három napig vizsgálódik Rióban - a 2016-os játékok előkészületeinek ütemezéséről azt mondta, a határidők nagyon-nagyon szűkösek.

Az olimpia nagyjából 15 milliárd dollárjába kerül Brazíliának, amely a hivatalos közlés szerint 11 milliárd dollárért rendezi meg a június 12-én kezdődő futball-vb-t. A rendőrség és a katonaság egyelőre arra készül, hogy utóbbi eseményt tüntetések zavarhatják majd meg, ahogy az tavaly, a vébé főpróbájának számító Konföderációs Kupa alatt is többször megtörtént.