Vágólapra másolva!
Június 30-ig felfüggesztik a barátnője meggyilkolásával vádolt paralimpiai bajnok futó, Oscar Pistorius perét, miután pszichiátriai megfigyelésre küldik.

Pistorius tavaly februárban lőtte le a barátnőjét, Reeva Steenkampot, akit állítása szerint betörőnek hitt. A védelem pszichológusa, Merryll Vorster azt vallotta a bíróságon, hogy a sportoló gyerekkora óta szorongásos zavarral küzd, miután 11 hónaposan amputálni kellett mindkét lábát, 14 évesen pedig meghalt az édesanyja.

Vorster azt állította, hogy emiatt a betegség miatt viselkedhetett Pistorius az ominózus éjszakán úgy, hogy nem elmenekült a házból, mint ahogy minden más ember tette volna, amikor azt hitte, hogy egy betörő van a házban, hanem inkább fegyvert ragadott, és lőtt.

A pszichológus szerint Pistorius veszélyes lehet a társadalomra, ezért Thokozile Masipa bírónő úgy döntött, szükség van a futó pszichiátriai megfigyelésére. A harmincnapos vizsgálat május 26-án kezdődik, és a pretoriai állami pszichiátrián kerül rá sor.

A vizsgálat célja, hogy a négytagú szakértői csoport megállapítsa Pistorius büntetőjogi felelősségét, és azt, képes volt-e felmérni, mit tesz. A háromhetesre tervezett tárgyalás március harmadikán kezdődött, és azóta sem fejeződött be, de a pszichiátriai megfigyelés miatt a bírónő június 30-ig felfüggesztette.