Erős mezőnyben verseng Budapest a 2024-es olimpiáért

olimpia, zászló, láng
RUSSIAN FEDERATION, Sochi : The Olympic flag flutters near the Cauldron at the Olympic Park during the 2014 Sochi Winter Olympics on February 12, 2014. AFP PHOTO / ADRIAN DENNIS
Vágólapra másolva!
A Magyar Olimpiai Bizottság szeretné, ha Budapest pályázna a 2024-es nyári olimpiára. A lehetséges vetélytársak már most sokan vannak: Isztambul egy majdnem győztes pályázatot fejleszt tovább, Durban a 2010-es foci-vb sikerét, Párizs egy centenáriumi eseményt lovagolna meg, Szentpétervár kormányzója szerint hetven százalékos állapotban vannak már most, Baku pedig az Európa Játékokkal hangol. A németek kettő, az amerikaiak négy város közül választják ki a kandidálót.

Esélyesek lehetnek:

Párizs (Franciaország)

Száz év után ismét nyári olimpiát rendezne Párizs, a város 1900 és 1924 után harmadszor adna otthont az eseménynek. A franciák 1992-ben, 2008-ban, majd 2012-ben sikertelenül pályáztak, 2016-ot meg sem próbálták, a 2020-asra pedig azt követően nem kandidáltak, hogy a 2018-as Annecybe megálmodott téli olimpia rendezését sem kapták meg.

Párizs 2024 Forrás: Info-stades.fr

2024 azonban ideális lehetőség lenne Párizsnak, főleg azok után, hogy a Boston Consulting Group egy tanulmánya szerint négymilliárd eurós befektetéssel egy esetleges 2012-es párizsi rendezés 5,7 és 6,3 milliárd euró közötti bevételt hozott volna. A büdzsét jelenleg ötmilliárd euróra becsülik.

Berlin vagy Hamburg (Németország)

A Német Olimpiai Bizottság a december 6-ai, drezdai ülésén dönt véglegesen arról, hogy melyik várost támogatja a versengésben. Berlin a várostól 15 perces autóútra, északnyugatra fekvő, jelenleg még működő Tegel repülőteret, illetve a már megszűnt, központi elhelyezkedésű Tempelhof repülőteret képzelné el helyszínnek. A játékok központja a megújított Olimpiai Stadion lenne, de a tervek nem gigantikus építkezésekről, hanem a meglévő helyszínek okos, környezetbarát kihasználásáról szólnak.

Hamburg az Elba északi és déli ága között fekvő, a városközponttól mindössze tízperces sétára lévő Kleiner Grasbrook nevű szigetet építené be. Mindkét város azt szeretné, ha a teljes költség 2,5 milliárd euró alatt maradna.

Hamburg 2024 Forrás: Dosb.de

Róma (Olaszország)

1960 után Róma többször is nekifutott a rendezésnek, de 2004-ben Athénnal szemben maradt alul, a 2020-asra pedig ugyan pályázott, de a döntés előtt visszalépett. Az olasz kormány azonban ismét alkalmasnak ítélte meg a helyzetet, még Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is üdvözölte a rómaiak lelkesedését.

A 2020-as pályázat mintegy 7 milliárd eurós költségvetéssel számolt, ehhez tartaná magát a szervezőbizottság, és nem titkoltan fontos szerepet szánna a magánszektornak is. "Az emberléptékű, spekulációmentes, tiszta szervezésre kell koncentrálni" – mondta az egykori sportminiszter, Mario Pescante, az előző pályázat vezetője.

Isztambul (Törökország)

A leglelkesebb pályázó díját odaítélhetnénk a törököknek, Isztambul ugyanis a legutóbbi hét alkalomból hatszor is nekiveselkedett – egyedül a 2016-os játékokért nem szállt harcba. De nem adja fel, tavaly novemberben Hasan Arat, a 2020-as pályázat vezetője jelezte, a legerősebb anyaggal próbálják elnyerni a bizalmat. A város legutóbb már döntős volt, 60:36 arányban alulmaradt Tokióval szemben.

A Török Olimpiai Bizottság vezetője, Ugur Erdener szerint már az előző alkalommal is az isztambuli kandidálás mögött álltak a legtöbben, a török emberek döntő többsége szeretné, ha az ország olimpiát rendezne.

Forrás: AFP/Adrian Dennis

Durban (Dél-afrikai Köztársaság)

A sikeres 2010-es labdarúgó-világbajnokságon felbuzdulva a dél-afrikaiak pályáztak a 2020-as játékokra, de végül a hajrában visszaléptek. A 2024-est azonban a jelek szerint komolyan gondolják. Az ország eddigi egyetlen pályázatát Fokváros nyújtotta be a 2004-es játékokra.

"Úgy gondolom, lesz reális esélyünk, hiszen Afrika az egyetlen kontinens, amely még nem rendezhetett olimpiát" – nyilatkozta a NOB dél-afrikai tagja, Sam Ramsamy. "Sokan hisznek abban, hogy Dél-Afrika ideális rendező lehet, mi pedig azon fogunk dolgozni, hogy így is legyen."

Boston, Los Angeles, San Francisco vagy Washington (Egyesült Államok)

Az amerikaiak sem adják fel a harcot azok után, hogy New York 2012-es, illetve Chicago 2016-os pályázata elbukott. Az amerikai olimpiai bizottság tavaly februárban 35 nagyváros polgármesterének küldött levelet, hogy felmérje, egyáltalán mennyi érdeklődő lenne egy esetleges 2024-es rendezésre. A válaszokat összegezve idén június 13-án nyilvánosságra hozta, hogy Boston, Los Angeles, San Francisco és Washington készíthet terveket, amelyek közül aztán a bizottság kiválasztja a legjobbat.

Washington 2024 Forrás: DC2024.org

Los Angeles korábban kétszer (1932, 1984) már volt házigazda, ez csökkenti az esélyeit. Washington DC azzal érvel, hogy a főváros 40 mérföldes körzetében sokkal több sportolási lehetőség akad, mint bármely más amerikai város körül, nem beszélve a több mint 100 ezer hotelszobáról. San Francisco a környező városokat (San José, Sacramento) is bevonná az olimpiai eseményekbe.

Akár befuthatnak:

Melbourne (Ausztrália)

Melbourne 1956 után először az 1996-os játékokra pályázott, de a végső szavazásnál a harmadik körben Athén és Atlanta mellett Toronto is megelőzte. Azóta fel-felvetődött a pályázat lehetősége, de komolyabban csak most foglalkoznak vele. A város vezetése tervezi, hogy a tenisz Grand Slam-torna és a Forma-1-es futam mellett komoly golfversenyeket, NBA- és MLB-mérkőzéset csábítson Ausztráliába. Robert Doyle főpolgármester jelezte, egy olimpiának is kiváló helyszíne lehetne a város, így elképzelhető, hogy 2024-re kandidálnak.

Szentpétervár (Oroszország)

Idén májusban Szentpétervár kormányzója, Georgij Poltavcsenko jelentette be, hogy a város pályázik a 2024-es játékokra. Szerinte a legfontosabb, hogy a játékok ne igényeljenek nagy kiadásokat, márpedig a szükséges infrastruktúra hetven százaléka már készen áll. "Ez nagyon magas arány. Véleményem szerint kiváló esélyünk van az olimpiára" – jelentette ki.

Pétervár ellen szól viszont, hogy idén is oroszországi olimpia volt (Szocsiban rendezték a téli játékokat), 2018-ban pedig futballvébét rendez az ország.

Baku (Azerbajdzsán)

Azerbajdzsán kész arra, hogy benyújtsa pályázatát a 2024-es játékokra – jelentette be áprilisban Azad Rahimov ifjúsági és sportminiszter. "Addigra már lesz tapasztalatunk, hiszen 2015-ben mi rendezzük az első alkalommal kiírt Európa Játékokat. De az olimpia nagy élmény lenne az országnak" – mondta Rahimov.

Valószínűleg esélytelenek:

Nairobi (Kenya)

2012 augusztusában Raila Odinga kenyai miniszterelnök bejelentette, hogy Nairobi pályázna a 2024-es olimpiára. Az olimpiai híreket összegyűjtő Around The Rings portál szerint a költségvetés elkészítéséig sem fognak eljutni, hiszen Kenyában már a 40 ezer szállodai szoba gondot okozna.

Casablanca (Marokkó)

Moncef Belkhayat ifjúsági és sportminiszter 2011 márciusában azt mondta, a 2015-ös labdarúgó-Afrika-kupára épülő új stadion már a 2024-es vagy 2028-as olimpiai pályázat részeként is hasznosítható lenne. "Ezenkívül még Rabat, Tanger és Marrakes is helyszín lehetne" – tette hozzá. Tervére a kétszeres olimpiai bajnok középtávfutó, Hisám el-Gerúzs is csak azt mondta, ez egy álom.

Doha (Katar)

A sikertelen 2016-os és 2020-as pályázat után Doha nem adja fel, a katari főváros a 2024-es nyári játékokra is benyújtotta pályázatát. Pénzben, létesítményben, pompában nem lenne hiány, de már a 2022-es futballvébé is problémát okoz a kegyetlen hőség miatt. Meglepő lenne, ha a NOB Dohának ítélné a rendezést.