Vágólapra másolva!
Ahol Regős Lili elindul, ott általában nyer valamit. 2009-ben a Miss World Hungaryn a Miss Sport különdíjjal jutalmazták, majd 2010-ben kezdődött roppant sikeres fitneszkarrierje: egy évvel az első edzések után Fitparádé-győztes, majd világbajnok lett, aztán a Miss Fitness Universe Bikinin lett a világ legjobbja. Most visszatért, és az a célja, hogy megnyerje a decemberi, indiai vb-t. Úgy lett "ágrólszakadt madárkából" fitneszvilágbajnok, hogy soha nem volt személyi edzője.

"Kiskoromtól kezdve sportolok, de gyakran váltogattam a sportágakat – úszás, balett, kézilabda, röplabda, atlétika, aerobik –, és egyszer kitaláltam, hogy konditerembe szeretnék járni" – mesélte az Origónak a 26 éves Regős Lili, hozzátéve, eleinte egyáltalán nem gondolt arra, hogy fitneszversenyeken is elinduljon.

Kattintson a képre a galériáért! Fotó: Bielik István - Origo

"A célom csak az volt, hogy fittebb, feszesebb, tónusosabb izomzatom legyen, de ebből szerelem lett első látásra, ma pedig már a szenvedélyem a fitnesz." 2009-ben beiratkozott egy fitnesz- és testépítő edzői iskolába, ahol a szakoktatói mondták neki, hogy komolyabban kellene foglalkoznia a versenyzéssel. "Buranits Ildikó promoter szúrt ki egy versenyen, nem sokkal később már a Fitparádéra készültem, az volt álmaim netovábbja, hogy megnyerjem, és sikerült is. Ezzel a győzelemmel indult be a sportkarrierem."

Jó visszanézni, hogy mennyit változtam

Minden egyes versenyére személyi edző nélkül készül fel, ami nagyon ritka az élversenyzők között. "Az étrendet és az edzéstervet egyaránt magamnak állítom össze, és jó érzés visszanézni, hogy mennyit változtam az évek folyamán. Egy ágrólszakadt madárkából, nagyon vékony lányból lettem az, aki most vagyok. A visszajelzést a versenyeredményeim jelentik, de nagyon figyelek a szeretteim szavára is. Szerintem reálisan látom önmagam, igyekszem figyelni arra, hogy soha ne szálljak el."

Kattintson a képre a galériáért! Fotó: Bielik István - Origo

A WBPF bangkoki világbajnokságán a fitmodel kategóriában indult, és ekkor a testépítő Kathi Béla segítségét kérte, mert túl gyorsan izmosodott a háta. "Vissza is kellett venni a gyakorlatokból, mert nem szerettem volna, ha eltolódnak az arányok. A combomat kellett megerősíteni, a fenekem pedig kerek volt, de az izmokat illetően kicsi, tehát ahhoz, hogy nagyobb súlyokba bele tudjak guggolni, és egy komplexebb lábedzést meg tudjak csinálni, kellett egy segítő edző."

Szereti, hogy széles válla van, amit pedig mások gyakran dicsérnek, az a feneke és a lába. "Pedig az anyukám nem is volt brazil" – teszi hozzá mosolyogva. "Nagyjából arányos a testalkatom, széles a vállam, keskeny a csípőm, vékonyak az ízületeim, a térdem, a bokám szerencsére nem lett vastag, és ezen elvileg szépen mutat a definiált izomzat."

Csak a gyümölcs hiányzik a diéta alatt

A verseny előtti diétával semmi gondja nincsen. "Bár tényleg kellemetlen, de én nem szenvedésként élem meg, tudom, mit miért csinálok. Nem vagyok édesszájú, egyedül a gyümölcsök hiányoznak a diéta során, a gyümölcscukor miatt ugyanis azt sem szabad ennünk. Amit nem szeretek, az a folyadékmegvonás, de az aranyérem mindenért kárpótol. Nem vagyok egy sírós lány, de a bangkoki vb-n a himnusz közben elsírtam magam örömömben."

Kattintson a képre a galériáért! Fotó: Bielik István - Origo

Egy évvel a vb-győzelme után Miamiban a Miss Fitness Universe Bikinin indult, és nyert. Ezek után Magyarországon a legjobb testű nőnek nevezték az újságcikkekben, aminek Lili nem feltétlenül örül. "Nem mindenkiben tudatosult, hogy mit is jelent valójában ennek a versenynek a megnyerése. Nem állja meg a helyét, hogy én vagyok a világ legjobb testű modellje, mert nem vagyok divatmodell. Ne keverjük össze a divatmodellt a fitneszmodel sportolóval! Jobban örültem volna, ha a sportértéket emelik ki. Az emberekben szinte védjegyként maradt meg ez a jelző velem kapcsolatban, sokat nem tudok ellene tenni. Még jobban igyekszem jó formában maradni" – magyarázta Regős Lili.

Nagy szerelem a válogatott focistával

A magánéletéről is sokat írnak, aminek egyáltalán nem örül. Öt éve az egyik férfimagazin címlapján Mrs. Bodnárnak nevezték, mivel a válogatott focista Bodnár László volt a párja. "Nagy szerelem volt, büszke voltam rá, és ő is rám, de nem szerettem volna úgy tetszelegni a címlapon, mint Mrs. Bodnár. Egyébként sem szeretném, ha a magánéletemmel foglalkoznának."

Kattintson a képre a galériáért! Fotó: Bielik István - Origo

Úgy véli, a fitneszről sok tévhit él az emberekben. "Amikor meghallják a szót, sokan nagy súlyzókra és robusztus, férfias izomkötegekre gondolnak, holott a súlyokra a tónusos, feszes izmok miatt van szükség. Attól, hogy valaki napi öt órát kardiózik – például fut –, nem fog elmúlni a narancsbőre, és a megfelelő étrend is kevés a szép bőr eléréséhez. Szeretem, ha feszes a bőröm és kemény a húsom, ehhez viszont kombinálni kell az étkezést, a kardio- és a súlyzós edzést. Persze mindenki számára más a cél. És ami még nagyon fontos, a folyadékbevitel: naponta minimum három liter vizet kell inni. Ha keveset iszunk, besűrűsödik a vérünk, fájni fog a fejünk, előjöhetnek vérnyomásproblémák, evés után álmosság tör ránk, levertek, fásultak vagyunk, és a fogyást is akadályozhatja a lelassult anyagcsere."

Kattintson a képre a galériáért! Fotó: Bielik István - Origo

Most először pontozóbíró lesz a hegyvidéki Fitparádén október 18–19-én. Aki eddig ott nyert, az hozzá hasonlóan utána világbajnok is lett. Ezek után a decemberi, indiai fitnesz- és testépítő világbajnokságon szeretne ismét aranyérmet szerezni, most épp a felkészülés felénél jár. A vb-n az is cél, hogy zsinórban harmadszor a magyar női csapat legyen a legeredményesebb, ehhez Lili arannyal szeretne hozzájárulni.