Vágólapra másolva!

Taroltunk a kick-box Eb-n

Hat magyar érem született a Bilbaóban rendezett kick-box Európa-bajnokságon, ahol egyénileg is díjaztak magyar versenyzőket. Az összesített éremtáblázat harmadik helyén végzett a magyar csapat. 

A magyar szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint 63,5 kilogrammban Görbics Gábor, +70 kilóban pedig a szintén a Titán SE-t erősítő Brunner Boglárka diadalmaskodott full-contactban. Laszák Zoltán (full-contact, 75 kg) és Szabó László (K-1, 81 kg) másodikként végzett, míg Kónya Katalin (full-contact, 65 kg) és Boros Kata (low-kick, 70 kg) bronzéremmel zárt.

A tavalyi, szentpétervári World Combat Gamest megnyerő Görbicset a szakmai zsűri megválasztotta a full-contact - súlycsoportoktól függetlenül - legjobb versenyzőjévé. A magyar válogatott 35 ország közül a harmadik lett full-contact szabályban, a három szabályrendszert figyelembe véve pedig összesítésben a nyolcadik helyen végzett.