Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Birkózó Szövetség új szabályok bevezetését tervezi a kötöttfogású szakágban, a magyar válogatott bő kerete pedig már ezek figyelembevételével készül jelenleg a Körcsarnokban.

A szerdai tréning érdemi részét a kontrollmérkőzések tették ki, melyek során mindenki három - kétszer háromperces - meccset vívott. A Struhács György vezette szakmai stáb a bemelegítés után tudatosította a versenyzőkben az új "felállást", miszerint nincsen térdelőhelyzet, a dobások kettő vagy négy pontot érnek, aszerint, hogy a rivális a hasán, vagy a hátán ér a szőnyegre, minden pörgetés két pontot ér, míg a kilökésért nem jár semmi, csak ha akció közben tolja ki valaki az ellenfelét.

"Eltörölnék a leléptetést is, s minden második intés után jár majd egy pont, a támadó felet viszont nem büntetnék ponttal, ha akció közben kilép a szőnyegről" - mondta az MTI-nek a kapitány, miközben hat szőnyegen folytak a mérkőzések. Struhács György jelezte, egyelőre az biztos, hogy tesztelni fogják az új szabályokat, például a jövő heti U23-as Európa-bajnokságon, aztán majd a tapasztalatok levonását követően döntenek a sorsukról.

Nem értik, minek kell

"Nem igazán értem, miért kell változtatni újra, hiszen nemrég volt módosítás, ráadásul szerintem jó is volt, sok volt az akció, látványosabb lett a kötöttfogás" - hangsúlyozta a szakember. Hozzátette, előfordult már a szakág történetében, hogy nem volt térdelőhelyzet, és emlékei szerint az akkori világbajnokság döntőiben szinte minden meccs 0-0-ás eredményt hozott.

Az új szabályokkal kapcsolatos aggályainak érzékeltetésére az eseménytelen meccsek rémképének felvázolása mellett példaként azt is elmondta: elképzelhető olyan meccs, amikor valakit egy figyelmetlenség, vagy balszerencse folytán eldobnak, ellenfele kap négy pontot, majd a meccs hátralévő részében végig passzív, ám mivel leléptetni nem lehet, s minden második intés ér egy pontot, a hátrányba került birkózó már nem tud fordítani.

Jó állapotban vannak a válogatott birkózók

A nemzeti csapat erősségei közül a világ- és Európa-bajnok Bácsi Péter, a háromszoros Eb-győztes, olimpiai második Lőrincz Tamás, a 2009-es vb-győztes Kiss Balázs és a kétszeres vb-harmadik, februárban vakbélgyulladással műtött Lőrincz Viktor is teljes erőbedobással tréningezik, s mindannyian jó állapotban vannak.

A válogatott jövő hét végéig a Körcsarnokban edz, majd átköltözik Tatára. Két hét múlva ugyanakkor többekre Törökországban vár egy nemzetközi torna, melyre a szombathelyi versenyt betegségek miatt kihagyó Lőrincz-testvérek, illetve a tavalyi Eb-n ötödik, a Magyar Nagydíjon ezüstérmes Szabó László utazik majd el.