Vágólapra másolva!
Turán Frigyes és Zsiros Gábor új Forddal vág neki a raliszezonnak. A duó az edzőteremben próbálja növelni ralibajnoki esélyeit.

Az F&M-Cybex Team két versenyzője, a fitmodell-világbajnok Regős Lili és a sportmodell-világbajnok Bogár János is részt vett Turán Frigyes raliversenyző autóbemutatóján.

Az újra Forddal versenyző duó ugyanis az F&M-ben működő Fit4Race program segítségével készül az idei szezonra. A program az autó- es es motorversenyzők koncentrációs készségét, gyorsaságát és az izom-ideg kapcsolatot egyaránt fejleszti (a programról, illetve az autóversenyzőket érő brutális erőhatásokról az Origo is írt már korábban).

Regős Lili és Bogár János hétfőn a program gyakorlataiból bemutatott néhányat, majd az autóversenyzők az idei várakozásaikról beszéltek.

Forrás: Origo

A Turán Frigyes, Zsiros Gábor duó tavalyi szezonja felemásra sikerült, ezért a teljes váltás mellett döntöttek, nemcsak visszatértek a Fordhoz, hanem a csapat arculatát is megváltoztatták.

"Szerdán lesz lehetőségünk először tesztelni az autót, a hétvégén pedig már az idénynyitó Eger-ralin szeretnénk minél jobb eredményt elérni" - nyilatkozta Turán, és aki kitért rá, hogy azért döntöttek a Ford mellett, mert korábban jó tapasztalatokat szereztek a Fiesta S2000-rel és a Focus WRC-vel.

"Ez az R5-ös autó természetesen egy új konstrukció, és bár az idei évünk a megújulásról szól, a szezonban az első három helyen szeretnénk menni" - jelentette ki Turán, aki tavaly nyolcadik lett.