Vágólapra másolva!
Stefano Favaro, a gyorsaságimotoros-világbajnok Talmácsi Gábor korábbi menedzsere világbajnokot faragna Sebestyén Péterből a Superbike-sorozatban.

A 20 éves motoros nagy lehetőség kapujában áll, sőt, már be is lépett rajta, hiszen a 2015-ös szezonra aláírt a gyári Kawasaki által támogatott olasz csapathoz, a Team Pedercinihez a Superbike-vb Superstock1000 kategóriájában.

Stefano Favaro tavaly látta meg Sebestyénben azt, hogy milyen dinamikusan fejlődik a Superbike-vb Evo kategóriájában. "Ezt a fejlődést látva megegyeztünk, hogy a 2015-ös évtől teljes erőmmel segítem pályafutását és képviselem a motorsportban. Elkezdtünk együtt dolgozni egy teljes háttérrel - marketing, kommunikáció, támogatottság - minden, amit egy gyári csapat megkövetel és megérdemel. Péter fiatal, 20 éves kora ellenére egy nagyon megfontolt és magabiztos versenyző, és céljai elérésében támogatni fogom" - mondta Talmácsi korábbi menedzsere, aki szerint egy napon világbajnok is lehet a fiatal motorosból.

Sebestyén Péter és Stefano Favaro Forrás: Budapest Jump

A gyári támogatást élvező Sebestyén egy 200 lóerős, 330 km/órás végsebességre képes Kawasakival vág neki a versenysorozatnak, és valóban nagy reményekkel, hiszen a teszteken remekül ment. Az aragoni Motorland pályán 34 indulóból a hatodik lett, míg Misano Adriaticóban az első teszten 32 versenyzőből a harmadik helyen végzett, második teszthétvégéjén pedig már a leggyorsabb köre jobb volt, mint Lorenzo Salvadori tavalyi pole pozíciós eredménye.

Sebestyén gyári Kawasakival bizonyíthat Forrás: Budapest Jump

"Az elmúlt években csak egy dolog lebegett előttem, hogy én is ott legyek a legnagyobbak között, jó úton haladok. Az elmúlt hónap teszteredményei biztatóak, de mindig minden a versenyen dől el, ott kell egyben lennie mindennek" - mondta Sebestyén.

Az első futamot április 12-én rendezik a Motorland pályán, Spanyolországban, az Eurosport élőben közvetíti a sorozatot.