Vágólapra másolva!
Az Edda 40 éves jubileumi koncertje után rendezett banketten a Pataky Attilával jó viszonyt ápoló fogathajtó-világbajnok Lázár Zoltán megütött egy nőt.

A Blikknek egy taxis számolt be az esetről, hozzátéve, hogy a koncert után nem tűnt teljesen józannak a 12-szeres világbajnok, aki állítja, hogy rendezte az ügyet a nővel. "Szégyellem az egészet, de semmi szándékosság nem volt benne. A hátamat megkopogtatta, én pedig úgy fordultam meg, hogy hozzáérhettem az arcához. Azóta már tisztáztuk, elnézést kértem tőle, többször beszéltünk is, most viszek neki egy virágcsokrot" - mondta a napilapnak a Nemzeti Vágta társelnöke, akinek szavait a nő is megerősítette.

"A helyszínen tisztáztunk mindent" - nyilatkozta a neve elhallgatását kérő nő.