Társoldalunk:

Az első nap után 17. a magyar csapat az rg Eb-n

2015.05.01. 21:29

A Vass Dóra, Kiss Boglárka és Kécza Daniella alkotta felnőtt magyar csapat két szer után a 17. helyen áll a ritmikus gimnasztikázók egyéni csapatversenyében a minszki Európa-bajnokságon.

Az első, pénteki napon a karika és a labda került bemutatásra és Korom Norbert csapatvezető tájékoztatása szerint a magyarok közül Vass Dóra mindkét szerrel szőnyegre lépett, előbbivel 16,083 (25.), utóbbival 16,266 pontot ért (23.). Vass ezzel összetettben 25. helyen áll, igaz ebben nem hirdetnek eredményt, de azért fontos, mert a legjobb húsz versenyző juthat ki a jövő évi úgynevezett TOP Eb-re.

Kiss Boglárka karikával 14,616 pontot kapott (42.), Kécza Daniella labdával 14,716-ot (50.). A Katona Hanna, Kis Alexandra, Mercz Flóra, Pigniczki Fanni, Váray Míra alkotta junior együttes kéziszer-csapat első bemutatója öt labdával hibátlanul sikerült, melynek köszönhetően 15,183 pontjával 25 csapatból kilencedik helyen áll. A juniorok számára szombaton lesz a második szereplés, azután dől el, hogy a csapat bekerül-e a nyolc együttest számláló fináléba.