Vágólapra másolva!
Végleg befejezte pályafutását Haile Gebrselassie, az etiópok olimpiai bajnok hosszútávfutója.

Csapata vasárnapi közlése szerint a 42 éves, kétszeres olimpiai aranyérmes és négyszeres világbajnok atléta nem vesz részt több versenyen. "Bár a versenyzéssel felhagyok, a futással nem. A futással nem is tudnék, hiszen ez az életem" - fogalmazott Gebrselassie egy manchesteri verseny után.

27 világcsúcs

Az afrikai futó 2010-ben, miután sérülés miatt fel kellett adnia a New York Marathont, nagy meglepetésre bejelentette visszavonulását, néhány nappal később azonban visszavonta kijelentését. Kivételes sportolói karrierje során 27 hivatalos és nem hivatalos világcsúcsot állított fel.

Gebrselassie a jövőben - amellett, hogy a futás nagykövete marad - üzleti ügyeire összpontosít majd. Egy ideje már ingatlanokkal foglalkozik, s jelenleg négy szálloda, egy kávéültetvény és egy autókereskedés tulajdonosa.