Vágólapra másolva!
Kotsis Edina bronzérmet szerzett a taekwondo-világbajnokság 57 kilogrammos súlycsoportjában az oroszországi Cseljabinszkban. Sikere sporttörténelmi, mert ő az első magyar nő, aki ebben a sportágban dobogóra állhatott vb-n.

Az újpesti sportoló vasárnap veretlenül menetelt be a hétfői elődöntőbe, ahol a spanyol Eva Calvo Gómez várt rá. A világelső rivális három másodperc alatt testtalálatot ért el, de a 2012-es Eb-n ezüstérmes Kotsis egyenlített. A második menet hajrájában ismét a spanyol volt eredményes kétszer is. Az utolsó két percben úgy tűnt, testre mért ütéssel csökkenti hátrányát Kotsis, de a spanyol lábbal talált testre, így megtartotta kétpontos előnyét.

A magyarok közül

legutóbb, 2007-ben Tóth Balázs állhatott dobogóra

a sportág világbajnokságán, ő is bronzérmes lett. Eddig az akkori volt a legjobb szereplése a magyar csapatnak, amit ezúttal Ducz Barbara ötödik, pontszerző helyével sikerült megfejelni.

A vb-n elért eredmények 12-es szorzóval számítanak a világranglistába, amelynek év végi állása alapján 48 taekwondós riói olimpiai indulási jogot szerez. A nemzetközi sportági szövetség (WTF) a decemberben sorra kerülő Grand Prix-döntő után egy héttel adja ki az olimpiai ranglistát, amely alapján mindkét nemnél súlycsoportonként az első hat helyezett, így összesen 48 (24 férfi és 24 női) versenyző szerez kvótát a nemzetének.