Vágólapra másolva!
A Fővárosi Közgyűlés a keddi ülésén úgy döntött, támogatja, hogy Budapest pályázzon a 2024-es nyári olimpia és paralimpia rendezési jogára.

A Tarlós István főpolgármester által jegyzett előterjesztés elfogadásával a Fővárosi Közgyűlés határozatában kimondta: egyetért azzal, hogy Budapest a Magyar Olimpia Bizottsággal (MOB) közösen, az Országgyűlés támogatásával pályázzon a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésének jogáért.

A testület felkérte a főpolgármestert, hogy az olimpia budapesti megrendezésének megpályázására vonatkozó közös szándéknyilatkozatot - az Országgyűlés támogató döntését követően - a MOB elnökével együtt írja alá, és küldje meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének.

Az előterjesztést 25 igen szavazattal, az LMP-s Csárdi Antal ellenében, és a DK-ás Gy. Németh Erzsébet tartózkodása mellett fogadták el. Az indítványt támogatta a Fidesz, a Jobbik, az MSZP és a PM.

Kormányzati álláspont még nincs

A határozat szerint 2016. február 29-ig kell a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszteni a pályázat alapját képező területfelhasználási, városszerkezeti és helyszínkiválasztási javaslatot, valamint az olimpiarendezés esetén szükséges város-, létesítmény- és közlekedéstervezési, beruházási, fejlesztési feladatok, intézkedések alapvető meghatározását.

A Fővárosi Közgyűlés felkéri az Országgyűlést, hogy döntésével támogassa Budapest és a MOB pályázási szándékát. Borkai Zsolt, a MOB elnöke a napirend vitája előtt a szándéknyilatkozat benyújtásának támogatását kérte a Fővárosi Közgyűléstől. Azt mondta: a Fővárosi Közgyűlés megadhatja a lehetőséget, hogy az álmok teljesüljenek. Borkai Zsolt szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Agenda2020 reformprogramjával vége a drága olimpiáknak.

Fürjes Balázs, kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kijelentette: a sikeres pályázat feltétele az összefogás és a valódi egység. Budapest és Magyarország számára az olimpia jó lehetőség - tette hozzá. Közölte, az olimpiai pályázatról még nincs kormányzati álláspont, azt utolsóként alakítják majd ki.

A butaság és a a tisztességtelenség teheti tönkre

Fürjes Balázs a megrendezés kockázatai között említette a korrupciót és ennek kapcsán úgy fogalmazott: "az olimpiát leginkább a butaság és a tisztességtelenség teheti tönkre". A magyar olimpikonok nevében Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó arról beszélt, hogy minden sportoló álma, hogy részt vegyen az olimpián, és, ha Magyarországon olimpia lesz, az maga a csoda.

A vitában Tokody Marcell, a Jobbik képviselője Budapest nemzetközi hírneve szempontjából fontosnak nevezte az olimpiát, amit ezért elvi alapon támogatnak is. Ugyanakkor szerinte nagyon sok kockázati tényező van, amire eddig nem kaptak megnyugtató válaszokat. Példaként említette, a költségek megítélését, a közlekedési problémákat, valamint a létesítmények későbbi hasznosíthatóságát.

A DK képviselője, Gy. Németh Erzsébet azt mondta, jelenleg sem Budapest, sem Magyarország gazdasági helyzete nem engedi meg az olimpia rendezését. Horváth Csaba szocialista képviselő a sikeres pályázat garanciájaként kezdeményezte, hogy ellenzéki delegáltak is kerülhessenek az olimpiai bizottságba. "Álmodjunk közösen, ahogy eddig" - mondta, majd hozzátette, bízik a sikeres pályázatban.

A magyar sportolók megérdemelnek egy olimpiát

Csárdi Antal, az LMP képviselője életszerűtlennek nevezte az olimpiarendezés gondolatát, ugyanis szerinte azt a londoni játékok tizenötödéből szeretnék megrendezni, amit irreálisnak tart. Karácsony Gergely, a PM zuglói polgármestere azt mondta, elsősorban a korrupció jelent súlyos kockázatot a magyar olimpiára, amellett, hogy Magyarország szegény országként most sem tud eleget költeni például az egészségügyre, oktatásra. Megjegyezte azonban, hogy ennek ellenére a véleménye az igen felé hajlik, hiszen nagy lehetőséget is lát a pályázatban.

Kocsis Máté, a Fidesz álláspontját ismertetve elmondta, Magyarország képes lenne zökkenőmentesen lebonyolítani egy olimpiát, ami Budapest mellett több vidéki nagyvárosnak is kedvezne. A kormánypárti politikus köszönetet mondott azon ellenzéki képviselőknek, akik - mint fogalmazott - a napi pártpolitikai kérdéseken felülemelkedve támogatják a kandidálást.

A vita végén Tarlós István főpolgármester azt mondta, szerény, rokonszenves összefogásra van szükség a siker érdekében. Budapest csak nyertese lehet az olimpiának, hiszen a játékok a város infrastruktúrájának fejlesztését is eredményezi majd - fejtette ki, majd kiemelte, a magyar sportolók is megérdemelnek egy hazai olimpiát, hiszen az újkori történelemben ők hozták a legnagyobb dicsőséget az országnak.

A 80 éves legendát is felköszöntötték

Az ülésen több olimpikon is megjelent, köztük Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok úszó, Polgár Judit sakkolimpiai bajnok, Schmitt Pál kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, volt köztársasági elnök, valamint Kárpáti György, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, akit 80. születésnapján köszöntöttek.

A testület döntését tapssal fogadták a jelenlévők. A MOB a február 6-i közgyűlésén úgy döntött, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét, majd június 10-i közgyűlésen arról határozott, hogy támogatja a 2024-es olimpia és paralimpia pályázati szándéknyilatkozatának benyújtását.

A 2024-es játékokra idén szeptember 15-ig lehet jelentkezni, a házigazdáról 2017-ben Limában dönt a NOB. Eddig Boston, Hamburg és Róma jelezte, hogy versenybe száll a rendezés jogáért.