Vágólapra másolva!

Két magyar arany a maratoni kajak-kenu Eb-n

Két aranyérmet szerzett a magyar válogatott szombaton a felnőtt mezőnyben a szlovéniai Bohinjban zajló maratoni kajak-kenu Európa-bajnokságon.

Csay Renáta címvédőhöz méltó magabiztossággal simán nyert női K-1-ben, és győzni tudott Kövér Márton is C-1-ben, ezzel bebiztosítva magának a szeptemberi, győri világbajnokságon való indulás jogát.

Egyik aranyhoz sem férhetett kétség

A hazai szövetségtől származó beszámoló szerint a tizenötszörös világbajnok Csay sokáig altatta a mezőnyt, a hármas élbolyban együtt haladt olasz és angol kihívójával, majd az ötödik futószakasz után lehagyta társait és a célig folyamatosan növelve előnyét simán nyert. A szám másik magyar résztvevője, Miskó Noémi csak az első futásig tudta tartani a lépést a vezető hármassal, majd lemaradt, de megtartotta pozícióját, így negyedik lett.

Egy hatodik hely is lehet bravúr

A kenus Kövér sikeréhez sem férhetett kétség. A magyar versenyző már a második körtől vezette a mezőnyt, spanyol riválisával ketten alkották a vezető bolyt. Aztán az utolsó futásnál lehagyta ellenfelét, a beszállásnál már egyedül volt és a célig növelve előnyét végül nagy fölénnyel nyert. Balla Levente pénteken győzni tudott az U23-as mezőnyben, a tikkasztó hőség és a sorozatterhelés miatt azonban ezúttal már fáradtabban mozgott, hatalmas bravúr, hogy így is hatodik helyet tudott szerezni. Férfi K-1-ben Boros Adrián ötödik, Havas Balázs pedig 14. lett.

Az ifjúságiaknál női K-2-ben harmadik helyet szerzett a Gál Fruzsina, Fritz Anett duó.


Az Eb vasárnap zárul.