Bírósági ügy lesz a paralimpikonok tisztújításából

lemondott Gömöri Zsolt, korábbi elnök (j2) a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) rendkívüli tisztújító közgyűlésén Budapesten
Budapest, 2015. július 6. A június 19-ei hatállyal lemondott Gömöri Zsolt, korábbi elnök (j2) a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) rendkívüli tisztújító közgyűlésén Budapesten 2015. július 6-án. Szabó László kommunikációs szakember, a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) vezetője lett a Magyar Paralimpiai Bizottság új elnöke. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
A Magyar Paralimpiai Bizottság hétfői tisztújítója után Kovács Brigitta egykori gazdasági vezető elmondta, bíróságra megy, mert jogsértőnek tartja, hogy megfosztották szavazati jogától, és nem engedték be a közgyűlésre.

A közgyűlés előtt - amelyen Szabó Lászlót választották meg új elnöknek - kisebb vihart okozott, hogy a Gömöri-ügyet kirobbantó Kovács Brigitta, az MPB néhány hónapja eltávolított gazdasági vezetője nem kapott mandátumot, pedig véleménye szerint a Vakok Világszervezetének kincstárnokaként ez a jog megillette volna őt.

Gömör Zsolt (jobbról a második) is szavazhatott az új elnökre Forrás: MTI/Kovács Attila

Amint az ülésen elhangzott, az MPB közgyűlésén alanyi jogon szavazhatnak azok, akik valamely nemzetközi szervezetben tisztséget töltenek be. A mandátumvizsgáló bizottság azért nem adott szavazati jogot Kovácsnak, mert ő már nem dolgozik az MPB-nél, amely annak idején delegálta őt a Vakok Világszervezetébe. Később a mandátumvizsgáló bizottság határozatát a közgyűlés is megerősítette.

Kovács Brigitta egy rögtönzött sajtótájékoztató keretében elmondta, hosszan beszélt az ügyről a Vakok Világszervezetének elnökével:

Egyúttal kijelentette,

bíróságon támadja meg a hétfői közgyűlést és annak minden határozatát,

mivel álláspontja szerint jogsértő volt, hogy megfosztották szavazati jogától, és nem engedték be a közgyűlésre.

Szabó László kommunikációs szakember lett az új elnök Forrás: MTI/Kovács Attila

A közgyűlésen módosították az alapszabályt, ennek megfelelően az elnökség létszámát kilencről tizenegyre bővítették, hogy a testületben több szakterület is képviselve legyen. Az elnökség tagja lett Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának a fogyatékosok társadalmi integrációjáért felelős miniszteri biztosa, valamint Kósa Ádám, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének elnöke, európai parlamenti képviselő. A lemondott Tardos János helyére több forduló után sem tudtak új tagot választani, mert

időközben határozatképtelenné vált a közgyűlés.

Az MPB vezetésével kapcsolatos botrány május elején robbant ki, amikor kiderült, hogy Gömöri Zsolt 2012-ben hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a bizottságtól hitele végtörlesztésére. A szervezetet emellett visszaélésekkel, törvénytelenséggel vádolták meg, többek között vezetői indokolatlan utazásaival kapcsolatban.

Gömöri június 16-án nemcsak elnöki posztjáról mondott le, hanem közös megegyezéssel megszüntette a főtitkári és sportigazgatói posztra vonatkozó munkaszerződését is.

Szabó László sajtótájékoztatója

Szabó László közgyűlés utáni sajtótájékoztatóján azt mondta, tulajdonképpen egy újrakezdésről van szó a paralimpiai bizottság életében, amelyben most a sportra kell koncentrálni, ezentúl mindenkinek azzal kell foglalkoznia, amihez ért. Hozzátette, megbízatása a paralimpiai ciklus végéig szól, de arra nem adott egyértelmű választ, hogy a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségében betöltött elnöki posztját megtartja-e a jövőben. Kitért még arra, hogy a jelenlegi három riói paralimpiai kvótát a következő egy évben szeretnék megtízszerezni, valamint arra, hogy Gömöri Zsolttal nem számol a jövőben sem a főtitkári, sem a sportigazgatói poszton.