Vágólapra másolva!
Bemutató sportágként szerepelhet a sakk a 2018-as téli olimpián a dél-koreai Pjongcsangban - közölte a Nemzetközi Sakkszövetség orosz elnöke.

"Nagy öröm, hogy a tárgyalások a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal sikeresen zárultak, úgy gondolom, ez győzelem" - nyilatkozta Kirszan Iljumzsinov a TASZSZ-nak csütörtökön.

Az orosz hírügynökség beszámolójában emlékeztetett rá, hogy a sakk programba emeléséről már tavaly szó volt a NOB egyik ülésén, s Iljumzsinov a kérdésről a múlt hónapban is tanácskozott Thomas Bachhal, az ötkarikás világszervezet elnökével.

Először csak átmeneti státuszban

"Minden olimpiai sportág, mint például a curling is, először átmeneti státuszban volt, ez az első lépés esetünkben is. A 2018-as téli játékok után a NOB végrehajtó bizottsági ülésén hoz majd végleges döntést arról, hogy a sakk bemutató sportból már teljes jogú résztvevőjévé válik a téli olimpiának" - jelentette ki Iljumzsinov.

A felvetésre, hogy a téli ötkarikás játékokon a NOB szabályzata szerint csak havas és jeges sportok művelői szerepelhetnek, a FIDE-elnök így reagált: "Ezt az alapokmányt még a hetvenes években fogadták el, nem kizárt, hogy ezt a pontot megváltoztatják, erről is beszéltem Bachhal. Esetleg lesz egy külön megjegyzés arról, hogy a programba beletartoznak a szellemi sportágak is" - mondta Iljumzsinov.