Vágólapra másolva!
Az elmúlt hetekben két törökországi íjászversenyt is megnyerő Mónus József súlyos kézsérülést szenvedett, amikor átlőtte a kézfejét.

Mónus szombaton még az Ősök Napja nevű hagyományőrző rendezvényen, Bugacon lőtt egy teniszlabda méretű célra 120 méterről, valamint 150 font erejű íjával 470 méterre repítette el a nyilat. Vasárnap viszont már Hajdúdorog határában készült a következő versenyére, végül azonban a kórházban kötött ki, mert véltlenül keresztüllőtte a kézfejét és az ujját.

"Megnéztem, mekkora a baj, és akkor tudatosult bennem, hogy a nyílvesszőm eltörve meredezik ki a bal kézfejemből. Megpróbáltam kihúzni a nyílvesszőt, és miután ez sikerült, a nyílvessződarabokat próbáltam kiráncigálni. Mint utólag kiderült, a nyílvessző három ponton szúrta át a kezemet" - mondta Mónus az esetről.

A sérülése ellenére indulni akar az amerikai versenyen Forrás: Origo

Az orvosok nem tudták lebeszélni a versenyről

Az íjász a debreceni Kenézy kórházba ment, ahol megműtötték. Mónus elmondta az orvosoknak, hogy augusztus 30-án az Egyesült Államokba kellett volna utaznia egy versenyre, ők azonban megpróbálták lebeszélni erről a gyulladás veszélye miatt. Az íjász mégis tartani akarja magát a terveihez, augusztus 20-án a markazi víztározót készül átlőni, és ott akar lenni az amerikai viadalon is.

"Gondolom, nehéz lesz abból az íjból kilőni az első lövést, amivel a balesetet elszenvedtem. De hogy ki fogom lőni, az biztos. Remélem, a kezem is fogja tudni, mit akar a gondolatom" - mondta Mónus, hozzátéve, a 150 fontos íjat még egészséges kézzel sem egyszerű kezelni.